Franciák előzték a Strabagot

2008.09.12. 12:31
Bár a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. az Indexnek korábban arra sem válaszolt, kik indultak el az M31-es út építésére kiírt, csúszásban lévő pályázaton, úgy tudjuk, ma megtörtént az eredményhirdetés: a 12,4 kilométeres szakaszt a francia Colas és a Hídépítő alkotta konzorcium építheti. A határidő 2010. május 31-e, és ezt tartani kell, ha nem akarunk 70 milliárd forintnyi uniós támogatást elbukni.

A korábban egyebek között az M0-ás keleti szektorán is dolgozó Colas vezette konzorcium nyerte el az M31-es építésének jogát – tudta meg az Index. A megrendelő Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást, így nem tudni, milyen árral nyerték meg 12,4 kilométeres szakaszt, információink szerint a szintén pályázó Strabag előtt. A NIF nem tett közzé előzetes árkalkulációt a közbeszerzési felhívásban, de az Index szakmai fórumán korábban 25 milliárd forint körüli összegre becsülték az építés költségét.

Az M31-es út Gödöllőtöl ágazna le az M0-s felé, lerövidítve így a gyűrű elérését. A gyorsforgalmi út most már része az M0-ás keleti szektorának, aminek fejlesztésére jelentős, 284 millió eurós uniós támogatást kaptunk. Eredetileg azonban nem volt az: a keleti szektor munkáival 2007 végére kellett volna elkészülnünk és elszámolnunk, ám mivel a beruházás csúszott - mostanra készült el - a pénzt úgy sikerült megmenteni, hogy külön projektbe szervezték az M31-est, és így 2010 végéig haladékot kaptunk.

Ezért lehet furcsa, hogy az M31-es valójában máris szintén késében van, pedig ha nem sikerül időben befejezni, és így 2010 végéig lezárni az uniós elszámolást, 70 milliárd forintot bukhat az állam. Már a tender kiírás is sokat csúszot, végül idén májusban jelent meg. A NIF által közzétett felhívás szerint augusztus 15-én kellett volna eredményt hirdetni, míg a szerződéskötést augusztus 25-re ígérték.

Az M31-est a pályázati felhívás szerint autópályának építik, de csak 110 km/órás tervezési sebességgel, amit a NIF korábban azzal indokolt, hogy "a domborzati viszonyok az M0-n végig a 110 km/h sebességet teszik lehetővé". A gyorsút betonalapú és kétszer kétsávos lesz, azon két csomópontot, 21 műtárgyat és egy pihenőhelyet építenek meg, utóbbi komplex kialakítású, benzinkutas pihenőhellyé fejleszthető lesz. Az M0-son a Duna pesti oldalán jelenleg egyetlen benzinkút sincs, de már épül egy az alacskai csomópontnál. Ez a csak majd ez az egy az M31-esen.