Erzsébet
1 °C
4 °C

M6-os: hátráltatják a halálos baleset kivizsgálását

2008.08.08. 17:21
Három baleset is történt az elmúlt hetekben az M6-os Szekszárd és Bóly között épülő szakaszán, közülük az egyik halálos áldozatokat is követelt. Bár még mindhárom vizsgálat folyik, és a munka is áll, a kivitelező azt ígéri, határidőre, 2010 márciusára – tehát várhatóan még a választások előtt – elkészülnek. A munkavédelmi hatóság közben a júniusi, már rendőrség által is vizsgált halálos baleset miatt egy cég megszüntetését kezdeményezi, és arra panaszkodik, hogy a munkaadó hátráltatja a vizsgálatot.

Az alagutak kivételével az ütemtervnek megfelelően halad az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszának építése. Az út elkészül a határidőre, 2010 tavaszára - mondta pénteken Rakita András, a kivitelező Mecsek Construction Group (MCG) főmérnöke az építkezés helyszínén tartott bejáráson. A határidő betartása nemcsak gazdasági, hanem a két év múlva kezdődő pécsi Európa Kulturális Fővárosa program okán társadalmi érdek is - tette hozzá Rakita; és bár erről nem beszélt, nem szabad azt sem elfelejteni, hogy 2010 tavaszán lesznek az országgyűlési választások is.

Balesetek sorozatban

Mi épül és mennyiért?

A 81 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz magántőke bevonásával, úgynevezett PPP-konstrukcióban, nettó 266,1 milliárd forintból valósul meg, szerkezeti elemei között 4 alagút, továbbá 9 nagyobb híd és völgyhíd is lesz. A munka során 7,5 millió köbméter földet mozgatnak meg, továbbá 900 ezer tonna aszfaltot használnak fel.

Az autópálya-építés mellett 300 ezer négyzetméter állami közutat felújítanak, új nyomvonalra építenek, vagy tehermentesítő szakaszokat készítenek. Emellett 500 ezer négyzetméternyi egyéb, az autópálya megközelítését biztosító burkolt, vagy stabilizált földutat építenek.

A bejárást részben azon a területen tartották, ahol nemrégiben beomlott egy épülő alagút, majd az elvileg leállított építkezésen vasbetongerenda zuhant egy munkásra. A leghosszabb, több mint 1300 méteres, "A" jelzésű alagút építése jelenleg is áll, a területen folynak a szakértői és hatósági vizsgálatok.

A balesetet a Nemzeti Közlekedési Hatóság – illetve a beruházás egyes elemeit, például az alkalmazott technológiát – a Pécsi Bányakapitányság vizsgálja. Noha a munkálatok folytatásáig még hetek telhetnek el – Rakita András korábbi nyilatkozata szerint új technológiát kell találniuk –, a kivitelező szerint a bizakodásra okot adhat a munkálatok jelenlegi állása: a földmunkák 52 százalékát már elvégezték, valamint elkészült a hidakat tartó pillérek 70 százalékát.

Rendőrségi ügy, eltűnt munkaadó

Az első, még júniusban történt halálos baleset körülményeinek a vizsgálata "az ügy bonyolultságára, illetve több munkáltató eljárást hátráltató magatartása miatt" várhatóan augusztusban ér véget, tudta meg az Index Gedeon Andrástól, a munkavédelmi felügyelőség sajtószóvivőjétől. A hatóság a június 16-án bekövetkezett halálos áramütéses baleset nyomán halált okozó gondatlan veszélyeztetés alapos gyanúja miatt feljelentést tett, így az ügyet a rendőrség is vizsgálja.

A munkavédelem kezdeményezte a halálos baleset szenvedett férfi munkáltatójának megszüntetését a cégbíróságon, miután az elérhetetlennek bizonyult. Emellett egy embert eltiltottak a munkavégzéstől, és a hídnál, ahol a baleset történt, az autópálya-építés közlekedési, anyagmozgatási és melési tevékenységét felfüggesztették, tehát nemcsak az alagutaknál áll a munka. A munkavédelmi felügyelők az M6-os és M60-as építésén eddig 47 munkáltatónál összesen 58 ellenőrzést végeztek. Az 58-ból 40 ellenőrzés során találtak szabálysértést, 7 eljárást még nem zártak le, és csak 11 alkalom volt, amikor nem találtak mulasztást.

A közlekedési minisztérium egyelőre nem tudott állást foglalni arról, nem lenne-e indokolt az építkezésen a technológiaváltás. "A beomlás okára, a továbbiakban alkalmazandó technológiára, az esetleges tervváltoztatásra, valamint az eseményeknek a határidőre és építési költségekre gyakorolt hatására vonatkozó kérdéseket a Nemzeti Közlekedési Hatóság által elrendelt, független szakértők által végzett vizsgálat eredményeinek ismeretében tudjuk megválaszolni" – közölte kérdéseinkre a tárca sajtóosztálya.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?