Rafael
17 °C
32 °C

Komolyan: lehet adócsökkentéssel több bevételt elérni?

2007.05.31. 11:59
Nem csupán a magyar politikai életet, hanem a közgazdászokat is foglalkoztatja a kérdés, hogy az adócsökkentés vajon okozhat-e adóbevétel-emelkedést. A politika számára érthető módon csábító lehetőségnek tűnik a költségvetési deficit mély gödréből való egyszerű kilábalás, ám a "münchhauseni eleganciát" a közgazdászok nemigen értékelik.

A gondolatmenet (amit népszerű formában Arthur Betz Laffer skiccelt fel 1974-ben egy éttermi szalvétára) tetszetős, és az alapvető közgazdasági tankönyvek már régóta tartalmazzák az ötletet. A lényeg nagyjából így foglalható össze: Ha az adókulcs 0, illetve ha az adókulcs 100 százalék, akkor az adóbevétel 0. Tehát ha az adókulcs és az adóbevétel között összefüggést vizsgáljuk, akkor a két szélső érték között vélhetően található pozitív és negatív meredekségű szakasz egyaránt. Ha a gazdaság az utóbbin tartózkodik, akkor érvényesül a Laffer-hatás, vagyis a túladóztatott állapotban az adócsökkentés az adóbevételek emelkedésével jár.

Azóta - változó intenzitással - gondolkodnak azon a közgazdászok, hogy hol lehet a görbe csúcsa, illetve lehet-e "azon túl" egy gazdaság. A görbét leggyakrabban rugalmassági mutatóként értelmezik, vagyis hogy egységnyi adócsökkentés mekkora bevételváltozással járhat. A munkát terhelő adóknál ez a megközelítés átalakul a munkaerőkínálat bérrugalmasságának vizsgálatává, és meglehetősen kiábrándító eredményekre vezet. A nagyon egyszerű modellekből például az következik, hogy a 30 százalékos jövedelemadó mellett a munkaerő rugalmassági együtthatójának 2,3 felett kellene lennie. A tapasztalatok szerint ez a szám a valóságban nem nagyobb, mint 0,5.


Ebből az következik, hogy a görbe sokkal ferdébb, vagyis nagyon ritka lehet az olyan eset, amikor a Laffer-hatásra számíthatnak a politikusok. Ennek végletes értelmezése szerint ilyen tartomány egyáltalán nincs - legalábbis a szakirodalom ismer olyan modelleket, amiből a görbe igen sajátos alakja következik.

Nem is ilyen egyszerű?

Ráadásul minél akkurátusabbak a közgazdászok, annál bizonytalanabb eredményeket kapnak. Ma már kreáltak több helyi maximummal rendelkező Laffer-görbét is, és többen vitatják az összefüggés folytonosságát is, de egyben többnyire megegyeznek: adóreformot, vagy egyszerű csökkentést nem érdemes arra alapozni, hogy az adókulcs-csökkentéstől bevételek ettől növekedni fognak. Mindennek szatirikus összefoglalója Martin Gardner "új Laffer-görbéje".


Akik mégis megpróbálnak némi tüzet csiholni a Laffer-görbe által fémjelzett terület tárgyalásába, többnyire a korábbiakhoz hasonló eredményekre jutnak. Néhány napja például Alan Krause állapította meg tanulmányában, hogy a Laffer-hatás legfeljebb igen rugalmas munkaerőkínálat mellett, nagyon magas adókulcsok esetén érvényesülhet (és csak akkor, ha az aktuális adórendszer nem Pareto-hatékony, de ezzel nem untatnánk a tisztelt olvasót). Nézzük inkább, hogy a nemzetközi és a magyar tapasztalatok miként vágnak egybe az elmélet kavalkádjával, és ez alapján mire számíthatunk!

Mit ígérnek a hétköznapok? - Ronald Reagan zoknija

Mindezen kiábrándító megállapítások ellenére találhatunk olyan eseteket, ahol a Laffer-hatást (vagy valami ahhoz hasonlót) vélnek felfedezni a közgazdászok. A legismertebb a Reagan-féle adócsökkentés, aminek intellektuális alapja kétségtelenül a Laffer-hatás volt, ám ma sincs egyetértés arról, hogy pontosan mi is történt. Paul Samuelson elismeri, hogy a szerepet játszhatott a Laffer-hatás a reaganomics sikerében (és maga Laffer is érvel emellett), eközben Martin Gardner ennek kapcsán is megjegyzi, hogy az összefüggés önmagában mérhetetlen butaság: az adócsökkentés annyira ígér bevételnövelést, mint az, hogy Reagan más színű zoknit húz.

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy míg Laffer eredeti ötletében egyszerű fekete dobozként kezelte a gazdaságot, és jelenség szintjén próbálta értelmezni a hatást, addig ma már némiképp szofisztikáltabban látja a világot. Ennek fontos eleme, hogy a statikus modellt, ami rövid távon is eredményt ígér (és idehaza továbbra is népszerűségnek örvend) már elvetették, és legfeljebb középtávú hatásokban bizakodik a közgazdászok egy része. Főként azok, akik a kínálati oldalra koncentráló gazdaságpolitika hívei.

A másik fontos változás, hogy mivel az átlagos adóterhelés nyilvánvalóan alacsony ahhoz, hogy a Laffer-hatás erre értelmezhető legyen, inkább a marginális adókulcsok felé terelődött a figyelem. Így például a Laffer-hatás kevés híve az egykulcsos (flat-rate) adózás sikerét a határadókulcs-csökkentés gazdaságélénkítő hatásának tudja be. (Megjegyezzük, hogy itt az érvelés néha kicsit elcsúszik, mert nem csak az esetleges adóbevétel-növelő hatásra, hanem a gazdaságot élénkítő hatásra is koncentrál.)

És akkor most mi lesz velünk?

Alapesetben természetesen a válasz az, hogy ne reméljünk: adócsökkentést csak a kiadási oldal megfelelő ellentételezésével, illetve az adóalap széthúzása mellett lehet végrehajtani (és így egyébként nagy szükség lenne rá). A magyar történelemből nem ismerünk példát a Laffer-hatásra, a 90-es évek társasági adó- és járulékcsökkentési lépései előszeretettel emlegetett példák ugyan, de ma már városi legendának is gyengék.

Tulajdonképpen a költségvetés mai folyamatai is részben igazolják, hogy a Laffer-hatással nem érdemes számolni, hiszen az adónöveléssel járó kiigazítások éppen a vártnál is nagyobb bevételnövekedés miatt javítják az előzetes elképzeléseknél jobban a büdzsé pozícióját. Az pedig felettébb valószínűtlen, hogy a gazdaság épp egy olyan kegyelmi állapotban lenne, ahol az adóemelés és az adócsökkentés egyaránt a bevételek növekedésével járna. (Az igazsághoz tartozik, hogy az adóemelés egy része kifejezetten olyan formában történt, hogy a gazdaság kifehéredését szolgálja, ezért nehéz direkt következetéseket levonni. Ez is arra utal, hogy a Laffer-görbe legnagyobb baja, hogy két olyan tényező között próbál meg szoros összefüggést találni, amik a gazdaság bonyolult hálóján keresztül hatnak egymásra.)

Ugyanakkor néhány olyan biztató elemet találhatunk, ami azt ígéri, hogy az adócsökkentés jótékony hatásai gyorsabban és erőteljesebben hathatnak, mint ahogy azt az egészen konzervatív elutasítók állítják. (Ezzel együtt a következmények még így is messze lesznek a klasszikus Laffer-hatástól.) Néhány ilyen megfontolás röviden: a 21. század jobban informált gazdasági szereplői körében egy hiteles adócsökkentés erősebb nem-keynesi hatásokat válthat ki; a gazdasági aktivitás alacsony szintje miatt (a munkakínálat rugalmasságát növelő egyéb gazdaságpolitikai intézkedésekkel együtt!) az adócsökkentés vélhetően nem okozna lineáris bevételkiesést; bizonyos (nem túl magas) jövedelemsávokban a személyi jövedelemadó marginális adókulcsai egészen brutálisan magasak, főként, ha a járulékterheket is figyelembe vesszük. Itt – a rendszer ésszerűsítésével, a progresszivitás elfogadható szintre hozásával – szintén remélhetünk eredményeket.