Abramovics a Malév elnöke

2007.03.14. 17:21
Gönci János vezérigazgató a helyén maradhat - erről döntött a Malév rendkívüli közgyűlése, amely már a Borisz Abramovics-féle AirBridge Zrt. kontrollja mellett zajlott. Emelik az alaptőkét is.

Ötmilliárd forintos tőkeemelésről, új igazgatóságról és felügyelő bizottságról döntött a Malév szerdai rendkívüli közgyűlése, amelyen most először már a privatizációs pályázaton nyertes, Borisz Abramovics által irányított AirBridge Zrt. hozta a többségi határozatokat. Ezek forma szerint még csak feltételesek - érvényesülésükhöz az kell, hogy az AirBridge a privatizációs szerződésben vállalt valamennyi kötelezettségét teljesítse, az egyik ilyen azonban éppen a tőkeemelés volt.

Az errő szóló döntés szerint a társaság alaptőkéjét "A" sorozatú, névre szóló törzsrészvény zárt körű forgalomba hozatalával emelik, ötmilliárd-harminchárommillió forint kibocsátási érték megfizetése ellenében. A tőkeemelésnek megfelelő összeget az AirBridge Zrt. letéti számlán helyezi el.

Személyi döntések

A Malév közleménye szerint a közgyűlés feltételes határozatot hozott a cég igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjainak felmentéséről és új tisztségviselők megválasztásáról is. Az eddigi tagokat visszahívták, illetve a lemondásokat elfogadták. Az igazgatóság tagjaivá az AirBridge Zrt. jelölése nyomán Alekszandr Abramovicsot, Pjotr Leonovot, Alekszandr Tyihomirovot, Kiss Kálmánt, Csobánczy Gábort, Sólyom Gábort, Gönci Jánost választották, az ÁPV Zrt. jelöltjeként pedig Sinkovits Pétert, valamint Borisz Abramovicsot, akit egyben az igazgatóság elnökének is javasoltak.

A felügyelő bizottság tagja lett - a dolgozói képviselőkön kívül - Költő Magdolna, Anatolij Ballo, German Nyegomedzjanov, Ritter Marianna, Haris György, valamint Sarkadi Nagy Barna, az ÁPV Zrt. által jelölt felügyelő bizottsági tag. Költő Magdolnát a közgyűlés egyben a testület elnökének javasolta.

Egy gép, egy vezeték és a Malév

Ugyancsak feltételes határozattal hagyta jóvá a légitársaság rendkívüli közgyűlése egyes vagyonelemek átruházását az ÁPV által létrehozott Malév Vagyonkezelő Kft. részére. Ennek értelmében a Malév Zrt. egy Boeing 767-200 típusú repülőgépe, valamennyi Malév-védjegyjogosultság és az abból eredő vagyoni és egyéb jogok (a Malév márkanév), valamint a Mol százhalombattai telepét a repülőtérrel összekötő, a Malév tulajdonában álló kerozinvezeték a vagyonkezelőhöz kerül.

Az összesen 76 millió euró (mintegy 19 milliárd forint) összértékűre becsült vagyonelem a privatizációs megállapodás szerint a Malév MFB-hitelének fedezetéül szolgálnak. Kiváltásukra, illetve használatukra a légitársaság bérleti díjat fizet.