Fordulatok a Postabank-ügyben

Az 1997. februári Postabank-pánik idején a betétesek néhány óra leforgása alatt a pénzintézet akkori forrásainak körülbelül hatodát (70 milliárd forintot) vették ki. A Postabank (PB) agóniája nemcsak a mostanában emlegetett 152 milliárd forint közpénzt emésztette fel az Orbán-kormány idején, hanem a Horn-kabinet alatti bújtatott konszolidáció is falta az adóforintokat, vagyis a bankra költött állami pénzek végösszege meghaladja a 300 milliárdot.

Az elmúlt években széles nyilvánosság előtt zajlott a PB élveboncolása: ismertté vált a bank fizetőképességi és kihelyezési kockázatokkal járó üzletpolitikája, a rohamosan növekvő céltartalékhiány, az elnök-vezérigazgató döntéshozatali túlhatalma, a tőkehiány elrejtésére, a tulajdonosok és a felügyeleti szervek megtévesztésére kitalált machinációk hosszú sora (aminek eklatáns példája az ún. spanyol ingatlanok ügye). Feltérképezhetővé vált az a társadalmi kapcsolatrendszer is, amely elengedhetetlen volt Princz Gábor és a bank permanens túléléséhez. A PB vagyonvesztésével kapcsolatos nyomozás ugyanakkor már ötödik éve haladt botladozva, amit hivatalosan azzal magyaráznak, hogy a bankvezetés gondosan ügyelt a látszatra, így a bizonyíthatóság nehézségekbe ütközik. Emiatt az ügyészség többször is újrapozicionálta "fogást kereső" stratégiáját, de sem ez, sem Orbán Viktor miniszterelnök sürgető közbeavatkozása (például 2000 júniusában) nem lendített az ügymeneten.

Nesze, semmi

2003 elejére világossá vált, hogy a nagy nyomozásban a vádpontok elolvadtak, és csupán a "gazdasági társaság vezető tisztségviselőjeként elkövetett vétség" bűntettével lehet előhozakodni, de ebben az esetben is minél hamarabb kellene vádat emelni, különben az új büntetőeljárási törvény júliusi bevezetésével kénytelenek lesznek megszüntetni az eljárást, mert a gyanúsított első kihallgatása óta eltelt két év. Ez volt a helyzet, amikor pár hete az ügyészség robbantott: a finisben új tanúk meghallgatására utasította a rendőrséget, továbbá a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) március 5-re gyanúsítottként idézte be Princzet a Budai Hengermalom (BH) Rt.-nek 1997-1998-ban folyósított 2,6 milliárdos postabanki hitel miatt. A kihallgatás először ugyan elmaradt, de az ügyészség egyértelművé tette: mindent megtesz, hogy valamilyen "fajsúlyos" vádponttal citálja Princz Gábort a bíróság elé.

Princz "árnyékboksznak" nevezte az ügyészség sokéves próbálkozásait. Közben Nehéz-Posony István, Princz védője új bizonyítási indítványában arra kérte a rendőrséget, hogy hallgassa meg az 1995. január és 1998. július közötti pénzügyminisztereket, a PB-vel összefüggő kormányzati döntések előkészítésében szerepet vállaló vezetőket, valamint az illetékes bankfelügyeleti tisztségviselőket, mert megváltozott a nyomozó hatóság és az ügyészség koncepciója, és szerinte már a pénzintézet stratégiáját, üzletpolitikáját is vizsgálják. A kommentárok szerint az ügyvéd időhúzásra játszott (lásd: új büntetőeljárási törvény), pedig valójában egy sajátos dezinformálás vette kezdetét, melynek során rendre összemosnak a voltaképpeni eljárással közvetlen összefüggésben nem álló dolgokat a Princz-éra menedzsmentjét érintő nyomozással.

Mi ennek az értelme? A hatóságot ezzel nyilván nem lehet megtéveszteni; ám a közvéleményt annál inkább meg lehet bolondítani. Nehéz-Posony István például folyamatosan tudósította az újságírókat az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságon folyó zártkörű kihallgatásokról (például Járai Zsigmond jegybankelnökéről vagy Tarafás Imrééről, aki akkor a bankfelügyelet elnöke volt), amit a sajtó munkatársai forráskritika nélkül, azonmód készpénznek vettek. Princz a Budai Hengermalom "előrángatott" históriáját "politikai ügynek" nevezte, bár a 2,6 milliárd - jegyezte meg tréfásan - szinte már bagatell a vádaskodásokban röpködő százmilliárdokhoz képest. A védelem ellenoffenzívája érthető volt, hiszen március 17-ig (az elnapolt kihallgatásig) nem tudhatták, pontosan mivel is akarják meggyanúsítani a bankárt; csak az szivárgott ki, hogy a KÜNYH még tavaly augusztusban kiemelte a szóban forgó hitelügyletet a feljelentések közül, és hogy ebben az ügyben talán megállhat a hűtlen kezelés vádja. A nyomozást közelről figyelemmel kísérő forrásunk szerint Princz nem "a kormányoldalon bejáratott ügyészellenes kirohanásokat követve" utalt az ügy politikai töltetére, hanem arra kívánt emlékeztetni, hogy a Budai Hengermalom Rt. Máté László egykori MSZP-pénztárnok érdekeltségébe tartozott. A BH-t 1994-ben privatizálta Máté és Károlyi Vilmos 2,4 millió forintos törzstőkéjű kft.-je; a vásárlásához és a forgóeszközök finanszírozásához adott milliárdos hitelt a Postabank, amit aztán nem törlesztettek. A dolog politikai finomságaihoz tartozik, hogy nem a Nádor ´95 ügyet vették elő (január végén már megszüntettek egy Nádor ´95 elleni nyomozást, ami a titkosszolgálatoknak kínált telefonlehallgató berendezések lízingeléséről szóló szerződés törvényességét vizsgálta), hanem a politikailag semlegesebbnek tűnő BH ügyét (a malom ugyanis később a Fidesz közeli Mahirhez került, majd Csintalan Sándor is szerzett benne némi részt). A Nádor ´95 szintén Máté László érdekeltségeivel hozható kapcsolatba, és valószínűleg kulcsszerepet játszott volna a Postabank további életében, ha 1998-ban Princz meg tudta volna menteni elnöki székét, illetve a bankot az állami tőkeemeléstől: először az orosz államadósság értékesítése révén akarták a PB-t feltőkésíteni a Nádor ´95 közreműködésével (ez végül kútba esett), majd a bank az utolsó Princz-ügyletek egyikeként 12 millió 120 ezer dollár értékben vállalt garanciát egy állítólagos acélügyletre a Nádor ´95 és egy bécsi cég között. Utóbbi a váltó értékével épp megegyező mértékben szállt volna be - úgymond "tőkeemelést végrehajtva" - a Postabankba. Átnézve a Postabank történetéről megjelent írásokat megállapítható: a BH-üggyel ott vagyunk a kályhánál, de lagalábbis a közelében.

Banánhéj, ami mégsem

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal nagy dérrel-dúrral beharangozott gyanúsítása, amely aztán március 17-én egy alig 300 milliós üzletrész nem piaci értéken történt vásárlásának felemlegetésében realizálódott (a vagyoni hátrány "mindössze" 121 millió), végül is nem okozott akkora zűrzavart, mint ahogyan azt a "nyomozás koncepciójának" megváltozását követő események mutatták. Az ügyészség közleményéből kiderült, hogy az alapos gyanú egy négyszemközt, szóban elejtett utasításon alapul, ami első blikkre feltehetőleg simán lepattan majd Princz Gáborról. Ennél sokkal tanulságosabb, hogy mivé eszkalálódott a PB-ügy aktuális felvonása - különös tekintettel a szereplők összjátékára és a média (kiemelten a köztévé, azon belül is a Nap-kelte) részvételére. Március 10-én Princz védője kezdeményezte Auth Henrik volt Postabank-vezető tanúkihallgatását, amit azzal indokolt, hogy Tarafás Imre volt bankfelügyeleti elnök vallomásában utalt arra: nyolc hónappal Princz eltávolítása után sem intézkedtek a PB rossz követelései közé sorolt, elhíresült spanyol ingatlanokról. Nehéz-Posony kérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentését, és az 1998 utáni auditált mérlegeket. Mindez egyértelműen az ügyek összemosását szolgálta: Princz a Figyelőnek két hete azt mondta, hogy célja az 1998-as konszolidáció teljes felülvizsgálata, amiből nemcsak az derülhetne ki, hogy milyen állapotban volt a bank, amikor "leköszönt", hanem az is, hogy történtek-e visszaélések a bankkonszolidáció során. (E kérdéseket többször tárgyalta már három nemzetközi könyvvizsgáló cég, majd a konszolidáció végrehajtása után az Állami Számvevőszék.) Március 11-én, a gyanúsítotti iratismertetésen aztán Princz Gábor kezébe akadt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2000-ben készült jelentéstervezete, amiről a bankár az esti hírműsorokban nem mondhatott ugyan semmit, de annyit azért elárult, hogy elképesztő dolgokat olvasott benne, melyek alapvetően más színben tüntetik fel az ellene folyó nyomozást: a tervezet szerint ugyanis a bankot alaposan túlkonszolidálták. Senki nem kérdezte, mit keresett az iratismertetésen a 152 milliárdos konszolidációt értékelő dokumentum, és mi köze van ennek a Princz ellen folyó büntetőügyhöz. Csak március 17-én, Demeter Ervin (Fidesz - MPP) azonnali kérdésére árulta el Belovits Ervin főügyészhelyettes az Országgyűlésben, hogy az ORFK-tól küldettek át a dokumentumért a Kehibe, és adták oda a gyanúsítottnak és védőjének anélkül, hogy a fokozott felügyeletet ellátó ügyésznek bemutatták volna a dokumentumot. Keller László közpénzügyi államtitkár két nappal később feljelentést tett bűnpártolás címén azon ismeretlen tettesek ellen, akik olvasták a tervezetet, de nem tettek semmit a visszaélések megszüntetéséért.

Másnap az ORFK elrendelte a nyomozást. Polémia kezdődött arról, hogy az iratot szabályellenesen titkosították-e, illetve hogy büntetőeljárást folytató hatóság elől elhallgatható-e a dokumentum léte. (Ebben a kérdésben a titokvédelmi törvény az irányadó: hasonló módon került legutóbb a Ron Werber-jelentés az érdeklődés homlokterébe.) Elterjedt, hogy több példány kering a jelentésből, a napilapok pedig kivonatolták a Postabank rossz minősítésű követeléseinek csupán töredékét kezelő kisebbik cég, a Workout Kft. működéséről szóló jelentésrészt. Auth Henriket, a bankkonszolidációt végrehajtó PB-elnököt a Nap-kelte március 20-i Kereszttüzében már-már úgy fogadta a Postabankkal egykor sajátos érdekeltségi viszonyban lévő Forró Tamás műsorvezető, mint az újsütetű Postabank-ügy lehetséges gyanúsítottját. Auth kiállt a Kehi-jelentés nyilvánosságra hozatala mellett, hozzátéve, hogy az csak a banknak a tervezetre adott válaszaival együtt értelmezhető. Auth Henrik a bankkonszolidáció mértékét és a Reorg Apport Rt.-be, illetve a Workout Kft.-be kihelyezett követelések kezelését illetően az Állami Számvevőszék vonatkozó jelentéseit tekintette irányadónak, amelyek nem tártak fel szabálytalanságot. A volt banki vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a szabályos értékesítés után az eszközök még kevesebbet értek, mint amit korábban gondoltak róluk. (A Reorg Apport tőkéjét is pótolni kellett negyvenmilliárddal a büdzséből.)

Egyszer majd kér valamit

De az eredeti nyomozás szempontjából ez nem is lényeges, mert e vitának valójában semmi köze sincs a Princz-féle menedzsment tevékenységét vizsgáló eljáráshoz. Pedig e vita amúgy nem volna érdektelen, mert jogosan veti fel a bankkonszolidáció árát, már ha azt 1995-től kezdve vizsgáljuk, amikor is a PB először próbált önállóan külföldi befektetőt bevonni, illetve belevesszük a háromszori - részben bújtatott - állami tőkeemelést is. Ebből rögtön kitűnne, hogy milyen fontos manapság a Postabank privatizációja, épp azért, hogy valamennyi pénz végre visszaáramoljon a költségvetésbe, és a működésre se kelljen közpénzből garanciát vállalni. A bankhoz közeli forrásunk szerint a Princz-ügy felmelegítése árt az értékesítés esélyeinek, miközben a privatizációs bevételre nagyon számít a Pénzügyminisztérium. A PB-sztori újabb epizódja ugyanakkor pontos lenyomatát is adta a rendőrség és a vádhatóság esetenkénti aszinkron működésének, valamint az exbankelnökhöz köthető - a 40 alapítványt, a médiapiac harmadát, a kulturális és a civil szférát átszövő, szinte mindenre kiterjedő szponzoráción keresztüli - kapcsolati hálónak, aminek a révén Princz Gábor komoly befolyásra (és érdekérvényesítő képességre) tett szert - a politika jobb- és baloldalán egyaránt. (1995 és 1998 között két pénzügyminiszter - Bokros Lajos és Medgyessy Péter - is hiába próbálkozott azzal, hogy a PB éléről leváltassa.) Princz Gábor alapító atyja volt a rendőrséget támogató Police Alapítványnak, támogatta a Társadalmi Összefogás a Bűnözés Ellen Alapítványt; többek között ez indokolta a folyamatos ügyészségi felügyeletet. A közéleti személyeknek nyújtott kedvezményes hitelek ("VIP-lista") csak a jéghegy csúcsát jelentették; Princz médiatámogatottságát, amely napjainkban is világosan megfigyelhető, sokan máig e kedvezményekkel hozzák öszszefüggésbe.

Bogár Zsolt

Forrás: Magyar Narancs

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!