Kilenc százalékos létszámcsökkentés a Matávnál

A Matáv a BÉT honlapján bejelentette, hogy 2003-ban csoportszinten mintegy 9 százalékos létszámleépítést hajt végre, 2004-ben pedig mintegy 3 százalékos csökkentést tervez a hatékonyság javítása érdekében.
A Matáv Rt. és az érdekképviseletek közötti tárgyalások lezárásaként 2002. szeptember 17-én megállapodás jött létre a 2003. és 2004. évi létszámcsökkentéséről, valamint a 2003. évi bérekről, jóléti és szociális juttatásokról - írja közleményéban a társaság.

A megállapodás alapján a 2003-ra megvalósuló bérfejlesztés éves szinten átlagosan 6,4 százalékos keresetfejlesztést eredményez a Matávnál.

A létszámcsökkenés társasági szinten várhatóan 2003-ban 1100 főt, 2004-ben pedig 250 főt érint.

8 milliárdba kerül a leépítés

A létszámleépítés a cégvezetés becslése szerint 8 milliárd forintos ráfordítást eredményez 2002-ben. A leépítés részletes tervét 2002. év végéig dolgozzák ki.

Ezen túlmenően, a leányvállalatok létszáma mintegy 330 fővel csökken 2003-ban, 2004-ben pedig a Matáv 200 főt meghaladó létszámcsökkentést tervez a leányvállalatoknál.

A Matáv-csoport zárólétszáma 2003-ban várhatóan 1430 fővel lesz alacsonyabb, mint 2002. végén, 2004-ben pedig legalább 450 fővel csökkent a dolgozói létszám.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19