Találtak melamint a fehér nyúlban

2008.10.01. 16:02
Megszületett a hétvégén bejelentett vizsgálat eredménye, a hatóságok találtak melamint az itthon is kapható fehér nyúl nevű cukorkában.

Kis mennyiségben tartalmazott melamint az itthon is kapható fehér nyúl cukorka – mondta az Inforádiónak a vizsgálat után a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezetője. Bognár Lajos kihangsúlyozta, bizonyítottan nincsen olyan termék ma Magyarországon, amely egészségkárosodást okozna.

A hatóságok a hétvégén jelentették be, hogy országos ellenőrzést tartanak, mert itthon is kapható volt a cukorka. Főleg a fővárosban vizsgálódtak, mert itt van a legtöbb kínai bolt.

A lefoglalt cukorkákban jóval az unió által megállapított határérték alatt volt a melamin aránya. Az ellenőrzéseket folytatják, mert még előfordulhat, hogy boltokban vagy raktárakban még van a cukorkából, amit már a kis mennyiségű melamin tartalom miatt is tilos lenne forgalmazni.

A kereskedőnek is van felelőssége, minden olyan terméket ki kell vonni a piacról, mely 15 százaléknál több kínai tejport tartalmaz.