Százmilliós jutalomosztás az MFB-nél

Rendkívüli "állománygyűlésen" mintegy százmillió forintos jutalmat osztottak ki a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) dolgozóinak tegnap - közölte a Magyar Hírlap. Az újság értesülései szerint ezen felül nyolc vezetőt neveztek ki magasabb beosztásba. A bank nem kívánta kommentálni a hírt.
Az MFB évi rendszerességgel jutalmazza dolgozóit - idén csaknem 200 munkatársat - írja a Magyar Hírlap. Az 1998-as kormányváltás előtt a pénzt a bank éves közgyűlése után - általában május végén osztották ki, amikor átlagosan egy hónapos bért kaptak a dolgozók.

Azóta évente kétszer, tavasszal és ősszel jutnak rendkívüli jutalomhoz. Mivel az MFB egyszemélyes részvénytársaság, s az új szabályozás szerint felügyelete a kancelláriaminiszterhez tartozik, a közgyűlés, azaz a tulajdonosi értekezlet összehívása és megtartása viszonylag formális.

Százmillióval a terv fölött

Az MFB tavaly 1,8 milliárd forintos adózás előtti nyereséget ért el - ez éppen százmillióval haladja meg a tervezettet. Az MFB 2000-ben csaknem négymilliárdos, 1999-ben 2,2 milliárd forintos nyereséggel zárt.

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a bank hitelállománya egy év alatt 274 százalékkal nőtt és elérte a 174 milliárd forintot. A jelentős bővülés többek közt az autópálya-építkezéseknek, az infrastrukturális fejlesztési programoknak, a diákhitelezésnek, valamint a Malévnak és a Dunaferrnek nyújtott kölcsönöknek köszönhető.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32