Vajon Erős János Medgyessy Simicskája?

Az MFB frissen kinevezett ügyvezető igazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt állítja, egy szűk banki csoport azért támadja személyét, mert nem szeretnék, hogy kiderüljenek a fejlesztési bank korábbi zűrös ügyei.
Erős János, akit a Magyar Fejlesztési Bank igazgatótanácsi tagjává és ügyvezető igazgatójává nevezett ki szerdán Kiss Elemér kancelláriaminiszter, a Magyar Hírlapnak adott interjújában elmondta, három feltétellel vállalta a megbízatást.

"Nincsenek szent tehenek, nincs olyan, hogy valamit az ügyben szereplő személyek miatt nem tesznek meg, és végül, ha bármikor úgy érzik, hogy valami nem kristálytiszta, azonnal távozhasson" - mondta el a közéleti napilapnak.

EU-konform fejlesztési bankot kívánnak létrehozni

Erős Zdeborsky Györggyel együtt vállalta a vezetést. Koncepciójuk szerint két egyenrangú vezérigazgató és egy elnök irányítja a bankot. "Ez nemzetközileg elfogadott konstrukció, a német modell átültetése hazai viszonyokra. Arról szól, hogy négy szem látja a bank életét."

Az új vezetés első feladatának azt tekinti, hogy rendet rak a bank háza táján, majd pedig törvényt dolgoznak ki, hogy egy EU-konform fejlesztési bankot hozzanak létre. "Nem annyira befektetési, mint fejlesztési bankot, olyat, ami a Nemzeti fejlesztési programhoz alkalmazkodik, a hosszú távú finanszírozást segíti."

A kereskedelmi banki tevékenységtől meg kívánnak válni, továbbá a portfóliókezelést és a privatizációs konstrukciókat visszaadják azoknak, akikre tartozik. "A Magyar Fejlesztési Bank nem lehet egy alternatív költségvetés, amelyre nincs a parlamentnek rálátása" - mondta a lapnak Erős.

"Eddig rosszul kommunikáltam, de ennek vége"

A Magyar Hírlap megfogalmazása szerint "Erős Jánost bukott embernek könyvelte el a szakma és a sajtó, olyannak, aki jó állapotú bankokat vett át korábban, és hagyott el utóbb veszteséges állapotban, miközben ő maga jól került ki belőlük."

Erős a róla kialakult negatív képet elsősorban azzal magyarázza, hogy rossz volt a kommunikációja: "Nem birkóztam a sajtóval, hanem mindig a döntéshozókkal tisztáztam mind a személyes, az etikai, a morális, mind pedig a szakmai munkámat, és papírokkal dokumentáltam, hogy mindez nem igaz. De most ennek vége!" - mondta a lap riporterének, aki fel is tette hát a kemény kérdést:

"Miért fogadta el ezt a felkínált ajánlatot, hiszen már most látszik, hogy személye ... a támadások kereszttüzében fog állni. Durvábban szólva, Medgyessy saját maga számára egy Simicskához hasonló helyzetet állít ezzel elő".

Kötelességének érzi, hogy segítsen

"Éppen azért vállalom, mert Medgyessy Pétert a barátomnak mondhatom, ezért kötelességem segíteni" - állítja a frissen kinevezett ügyvezető igazgató, aki szerint nagyon sokan szeretnék, hogy ne vállalja el ezt a feladatot, hogy ne derüljenek ki az MFB zűrös ügyei. Úgy gondolja, a támadások egy szűk banki körből származnak, de nem kívánta őket megnevezni.

"Ki vállalja fel, hogy hajlandó szembemenni a volt vezetéssel, hogy feldolgozza a bújtatott média- és kormányreklámok, focifinanszírozás, Vegyépszer, az autópálya, a Defend, a posta, az állami gazdaságok és a többi ügyét?" - kérdezett vissza végül Erős a riporter azt firtató kérdésére, nem használt-e volna többet az új kormányzatnak, ha nem vállal pozíciót az MFB-ben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31