Optimista a jegybank előrejelzése

2003.11.17. 15:34
Az MNB legfrissebb inflációs jelentésében csökkentette az idei év végi inflációra vonatkozó várakozását, de egyúttal kisebb növekedésre is számít. A jegybank javított 2004-es GDP-prognózisán, 2005-re pedig 4,2 százalékos infláció mellett gyorsuló növekdést vár. A jegybanki alapkamatot a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta.
A Magyar Nemzeti Bank az egy évvel korábbi 4,8 százalék után idén decemberre 5,1 százalékos inflációs rátára számít, ami egytized százalékponttal kisebb az augusztusi előrejelzésben szereplőnél. Az éves átlagra vonatkozó prognózis 4,6 százalékon maradt, míg ugyanez jövőre 6,5 százalékról 6,6-ra módosult, 5,9 százalékos decemberi érték mellett.

Idén pesszimistább

Egy évvel később, azaz 2005-ben a jegybank várakozásai szerint az év végi pénzromlási ütem 4,0, az éves átlag pedig 4,2 százalék lehet. A folyó fizetési mérleg GDP-arányos hiányát tekintve pesszimistább lett az MNB, az idei prognózist 5,8 százalékról 6,4-re, a jövő évit 5,2-ről 6,0 százalékra emelte fel. A tavalyi 4 százalék után 2005-ben 5,3 százalék lehet ez a mutató.

A foglalkoztatottság a tavalyi szűkülés után idén stagnálhat, majd jövőre 0,7, 2005-ben pedig 1,1 százalékos javulás várható a jegybank szerint. Az MNB borúlátóbb az idei gazdasági növekedést illetően is, a GDP - a 2002-es 3,5 százalék után, illetve az augusztusban jósolt 3,5 százalék helyett - 2,9 százalékkal bővülhet.

A jövő évi folyamatokat tekintve azonban már optimistább az MNB, hiszen 2,7 százalékos prognózisát 3,2 százalékra emelte (a várakozás-sáv 2,7 és 3,7 százalék között van), míg 2005-re 3,0-4,2 százalékra számít, 3,6 százalékos középső értékkel.

Változatlan jegybanki kamat

A Monetáris Tanács hétfői ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatláb 9,5 százalékos szintjét. A várhatóan javuló fundamentumok és a 250-260 Ft/EUR közötti árfolyamszint mellett elérhetőnek látszik a 2005. év végi négy százalékos inflációs cél.

Ugyanakkor a Monetáris Tanács nem kívánja monetáris szigorítással ellensúlyozni a 2004. évi adóintézkedések egyszeri árszint-növelő hatásait, mert úgy értékeli, remény van arra, hogy ezen intézkedések nem veszélyeztetik a 2005. évi inflációs cél elérését. A Monetáris Tanács ezért nem változtatott a jegybanki alapkamatlábon.