Árpád
-2 °C
3 °C

Az idén nem ér az M3-asig az M0-s

2007.05.29. 16:09
Csúszik az M0-s körgyűrű 4-es utat az M3-as autópályával összekötő új, 26,5 kilométeres szakaszának átadása, mert lassú a kisajátítás jogi menete - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtóreferense.

Béni Gyöngyi elmondta, a beruházó most egyeztet a két nagy kivitelezővel, hogy az eredeti, ez év végi átadási időpont helyett a jövő év melyik felére módosítsák a dátumot. A csúszás abból adódik, hogy Budapest határában az országos átlagnál is bonyolultabbak a földtulajdonviszonyok, ezek "kibogozása" a közigazgatási hivataloknál sok időt vesz igénybe.

A nyomvonal kisajátításánál több mint 10 ezer tulajdonossal kellett egyeztetni, s jelenleg még 146 függőben lévő ingatlan hátráltatja a munkát, ahol különösen bonyolultak a tulajdoni viszonyok - hangsúlyozta a szóvivő. Van olyan osztatlan, közös tulajdonú terület, amelynek 98 tulajdonosa van, egy részük külföldön él, mások meghaltak, és most az örökösökkel kell felvenniük a hivataloknak a kapcsolatot a jogi út megjárásához - tette hozzá. Elsősorban Budapest XV. és XVI. kerületében vannak ilyen területek.

Az építkezés egyébként jó ütemben halad, 45 százalékos a készültség. Jelenleg Ecser, Maglód, Csömör, Nagytarcsa, Pécel közelében tartanak a munkálatok. Itt összesen 42 műtárgy - hidak, aluljárók - megépítése tartozik a feladatok közé.

A beruházás az EU Kohéziós Alapjának forrásaiból, 42 milliárd forintért - 85 százalékos uniós támogatással - valósul meg. Az EU-s forrás eredetileg összesen 284 millió eurót (mintegy 70 milliárd forintot) tett ki, ám a 26 kilométeres szakasz tervezése, építése közben sikerült több mint 20 milliárd forintot megtakarítani, amiből az EU engedélyével meg lehet építeni az M0-ás és az M3-as közötti M31-es szakaszát is.

Ezzel viszont 2010-ig kitolódott a határidő, amíg az unió felé a kapott támogatással el kell számolni. Ezért a csúszás az EU által biztosított pénzek elszámolását nem érinti, mivel az M0-s körgyűrű 4-es utat az M3-as autópályával összekötő szakasza a jövő évben mindenképpen elkészül - húzta alá Béni Gyöngyi.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?