A kormány nem tárgyalt a Mol privatizációjáról

Medgyessy Péter miniszterelnök kedden a Parlamentben kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a kormány még nem tárgyalta a Mol privatizácójáról szóló elképzeléseket.
Medgyessy szerint csak a gázpiac megfelelő szabályozása mellett kerülhet sor arra, hogy a kormány éljen a parlament által 1999-ben adott lehetőséggel, amely alapján egy szavazatelsőbbségi Mol-részvény megtartása kötelező, az összes többi pedig privatizálható.

A miniszterelnök kijelentette azt is, hogy Magyarország az orosz befektetők előtt is nyitva áll. Az ország nem remélheti a visszatérést úgy a keleti piacokra, hogy közben nem engedi be az orosz tőkét a hazai piacra. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a privatizációs bevételeket kizárólag autópálya- vagy vasútépítésre fogjuk felhasználni.

A miniszterelnök már korábban is ismertetett álláspontja legalábbis hangsúlyeltolódást jelent a Varga Mihály volt pénzügyminiszter által feltett kérdéshez képest, amely a Mol gázüzletágának eladására vonatkozott. A miniszterelnöki szavak ugyanis már egészen másra, a Mol állami kézben levő 25 százalékos részvénycsomagjára vonatkoznak, aminek oka feltételezhetően a korábbi Fidesz és a mostani MSZP által irányított kormány eltérő álláspontját tükrözik a Mol-privatizáció folytatását illetően.

Nyilvános részvényeladás?

A gázüzletág Fidesz-korszakban felmerült eladása ugyanis, bár a Mol-menedzsment jelenleg is kiáll az ötlet mellett, szigorúan véve nem állami privatizáció, hanem egy 75 százalékban magántulajdonban álló társaság által lebonyolított tranzakció lenne (más kérdés, hogy akár a 25 százalékos tulajdonosi, akár aranyrészvényesi pozíciójából adódóan ebben is vétójoga van az államnak).

Ezzel szemben a miniszterelnöki válasz már egyértelműen a részvények - az aranyrészvény kivételével - eladására vonatkozott. Ez pedig arra utal, hogy a jelenlegi kormányzat előnyben részesítené a tőzsdét és a kisbefektetőket központba helyező nyilvános részvényeladást. Nagy kérdés, melyik következhet be előbb.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04