A Mol megduplázza olajtermelését

2002.12.20. 10:52
A Mol és a Jukosz, a második legnagyobb orosz olajcég Moszkvában aláírták az oroszországi Zapadno-Malobalik mező közös fejlesztésére és kitermelésére vonatkozó közös vállalati szerződést. A projekt megvalósítás révén a MOL megduplázza éves olajkitermelését.
A megegyezés értelmében a projektet egy Oroszországban 50-50 százalékos tulajdonmegosztásban bejegyzett vegyes vállalat fogja megvalósítani. A társaságot az igazgatóság irányítja és felügyeli, amelynek 3 tagját a MOL, 3 tagját a Jukosz jelöli ki.

A vezeték már ott van

A nyugat-szibériai Hanti-Manshi Autonóm Területen található olajmező 20 millió tonna (145 millió hordó) bizonyított kőolajkészlettel és további valószínű készletekkel rendelkezik. A területhez közel fejlett csővezeték és szállítási infrastruktúra található - áll a magyar társaság közleményében.

Napi 19 ezer hordó

Az olajmező napi termelése jelenleg mintegy 19 ezer hordó, és 2005-ben éri el az 55 ezer hordós napi szintet. A partnerek várhatóan mintegy 300-350 millió USA dollárt fektetnek be a termelési kapacitás kiépítésére. A MOL és a Jukosz 1999 óta tervezi a mező közös kitermelésének megvalósítását, az eredeti elképzelés szerint az Orosz Köztársasággal kötött termelésmegosztási egyezmény keretein belül. A termelésmegosztási egyezmény jóváhagyása Oroszországban azonban hosszadalmas folyamat, így 2001 közepén a partnerek úgy döntöttek, hogy a Zapadno-Malobalik olajmező fejlesztését a hagyományos szabályozási környezetben végzik el.

Duplázódó termelés

A projekt megvalósítás révén a MOL megduplázza éves olajkitermelését, a Jukosszal való együttműködés erősítése pedig hozzájárul az olajellátás biztonságához. A Mol részvénye az elmúlt két napban 5700 forintról 5300-ra esett, amit elemzők a gázáremelés elmaradásával magyaráznak. A Jukosszal közös kitermelés megkezdése pozitív hír, ám nem számít újdonságnak, így piaci hatása is limitált lehet.