Újabb Mol-tulaj állt át az OMV-hez

2007.09.30. 19:28
Egyre több befektető támogatja a Mol és az OMV fúzióját. A Templeton-csoport után a Centaurus Capitalsnak is tetszik a 32 ezer forintos Mol-részvénnyel járó ajánlat. Az osztrák gazdasági miniszter közben a magyar kormánynak ad tippet, hogyan akadályozza meg a felvásárlást, és nem érti, miért tartja a Mol vonzóbbnak a Gazpromot.

A Mol egyik kisebbségi részvénytulajdonosa vasárnap csatlakozott azoknak a részvényeseknek a növekvő számához, akik támogatják az OMV osztrák olaj- és gázipari cégnek a Mol-ra tett 19,6 milliárd eurós ajánlatát. Randel Freeman, a Centaurus Capital befektetési cég igazgatója levelet juttatott el a Mol vezetőségéhez, amelyben rámutatott: a javasolt 32 ezer forintos részvényenkénti OMV ajánlat megfelelően kedvező.

Leállni, de azonnal

A Centaurus igazgatója egyben felszólította a cégvezetést, hogy álljon le minden olyan lépéssel, ami alááshatná az OMV-vel való kapcsolat szorosabbra fűzését, ami – Freeman szerint – a részvényesek és a Mol érdekét is szolgálja. A Centaurus Capital részesedése a Mol-ban meghaladja a 100 millió eurót.

Szombaton az OMV-ben és a Mol-ban egyaránt 5 százaléknál kisebb részesedéssel rendelkező Templeton Asset Management Ltd elnöke, Mark Mobius bejelentette, hogy támogatja a két cég egyesülését.

Osztrák segítség

Miközben a befektetők egy része mindinkább vevő a tranzakcióra, az osztrák gazdasági miniszter a magyar kománynak ad tanácsot a Mol tervezett felvásárlásának megakadályozására. Martin Bartenstein a Financial Times Deutschland (FTD) című lapnak nyilatkozva kijelentette: Ausztria azt javasolja a magyar kormánynak, hogy vásárolja meg a magyar vállalat részvényeinek 25 százalékát plusz 1 részvényt, ami úgynevezett blokkoló kisebbségi részesedést garantálhatna a magyar hatóságok számára.

Bartenstein szerint ezzel a magyar kormány politikailag biztosíthatná, hogy ne kerülhessen sor a Mol-nak az OMV által történő átvételére, hanem ehelyett "egyenlő partnerek közötti összeolvadás" valósulna meg. Az interjú a tekintélyes német üzleti és politikai napilap hétfői számában jelenik meg, abból azonban részletek már vasárnap nyilvánosságra kerültek.

A magyar kormány a Molt "stratégiai vagyonnak" tekinti. "Ha ezt valóban komolyan gondolja, abban az esetben egy ilyen blokkoló kisebbségi részesedés megvásárlása logikus lenne" – tette hozzá Bartenstein. Elfogadható, ha egy kormány azt mondja: olyan érzékeny területeken, mint például az energiaszektor, blokkoló kisebbségi részesedést kívánunk birtokolni, s a szóban forgó területek feletti ellenőrzést nem kívánjuk teljes mértékben kiadni a kezünkből. "Mindez jobb annál, hogy különös segélykonstrukciókkal törekedjenek a nem kívánatos beruházók távol tartására" – fűzte hozzá.

Osztrák vádak

A nyilvánosságra került interjúrészletek szerint Martin Bartenstein azzal vádolta Magyarországot, hogy "jogi és eljárástechnikai trükkökkel" igyekszik megtorpedózni az OMV terveit. Így például a magyar kormány október közepén gyorsított eljárással egy olyan törvényt kíván elfogadtatni, amely állami vagy részben állami külföldi vállalatok számára megtiltja magyar energetikai vállalatok felvásárlását. "Ez egyfajta Lex Mol" - állította a miniszter, hangoztatva, hogy sajátos törvényhozásról van szó. "Az Európai Unió belső piacán felvásárlások különböző trükkökkel történő megakadályozására nem kerülhet sor" - fogalmazott a miniszter.

Bartenstein – mint ismertté vált - újólag figyelmeztetett a nagy nyugat-európai energiaóriások vagy az államilag irányított orosz Gazprom konszern "fenyegető felvásárlásaira" abban az esetben, ha az "OMV-Mol-összeolvadás" meghiúsul. "Jobbról és balról már a nagyok leselkednek". A miniszter "különösen megütközést keltőnek találná, ha a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt úgy gondolná, hogy egy partneri viszonynak a Gazprommal több értelme lenne, mint az OMV-val".