Felülvizsgálatot kér a MÁV

A MÁV a közbeszerzési törvény illetve az esélyegyenlőség érvényesülése érdekében felkérte a Bombardiert és a Stadlert a döntőbizottság határozatában rögzítetteknek megfelelő ajánlattételre - közölte a vasúttársaság csütörtökön.

A MÁV Rt. csütörtöki közleménye szerint beadta a Fővárosi Bíróságra a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb.) határozatának felülvizsgálatát kérő keresetet, és a továbbiakban csak abban az esetben látják végrehajthatónak a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát, ha mindkét pályázó lehetőséget kap arra, hogy - az összkarbantartási költség korábbi ajánlati árának kötöttsége mellett - megadják a karbantartásra, járműtisztításra és egyéb költségekre vonatkozó új árakat.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a 30+30 elővárosi motorvonat beszerzésére és karbantartására kiírt közbeszerzési pályázat lefolytatásának több, mint egy éves időtartama alatt a MÁV a pályázók közötti versenyhelyzet megteremtésére törekedett, ami az induló ajánlatokhoz képest mintegy 40 milliárd forintos költségcsökkentést eredményezett.

A társaság arra hívta fel a figyelmet, hogy a KDb. döntése értelmében a motorvonat tenderen a továbbiakban a két pályázó a korábban megadott végső árral szerepel, amelynek csak részelemei változhatnak, ezért a bírálat során már nem úgy vetődik fel a kérdés, hogy melyik pályázó ajánlata olcsóbb, hanem, hogy a verseny tisztasága, a pályázók esélyegyenlőségének biztosítása a tender során mindkét pályázó esetében biztosított-e.

"Annak ellenőrzése, hogy a pályázók által megadott árelemek a műszaki ajánlatban megfogalmazott műszaki tartalommal összhangban állnak-e - a MÁV Rt. felelőssége" - fogalmaz a közlemény.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58