Magyarországra jön a Ryanair

2005.09.28. 08:43
Több magyarországi repülőtér üzemeltetőjével tárgyal az ír Ryanair diszkont-légitársaság. A cég Ferihegyi, sármelléki, pécsi és debreceni megjelenést mérlegel, és a térség más városait is megcélozta.

Ferihegyen is tárgyal a Ryanair, de még nem jutottak dűlőre – közölte szűkszavúan a Budapest Airport Rt. Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgatója pozsonyi sajtótájékoztatóján elismerte az egyezkedés tényét, de ő sem árult el részleteket. Csak annyit mondott, hogy biztos megállapodnak valamelyik magyarországi repülőtérrel, merthogy többnek az üzemeltetőjével is tárgyalnak.

Több célpont

A sármelléki légikikötőt működtető FlyBalaton Kft korábban már elismerte, hogy egyeztetéseket folytatnak Európa legnagyobb diszkontcégével. A Ryanair képviselője az elmúlt két évben többször is járt a Balatonhoz közeli objektumban, és akkor az vetődött fel, hogy hat városba napi járat indulna, ha befejeződnek a fejlesztések a repülőtéren. Azóta korszerű fénytechnikai berendezést telepítettek, és még az év végéig szeretnék befejezni a kétmilliárd forintért létesítendő új utasterminált.

Ferihegy esetében gondot jelentene azonban, hogy a szeptember elején átadott 1-es terminálra már nem férne be az ír társaság. Így vélhetően a 2B-re kényszerülne, de ott csökkentett díjat alkudna ki a BA Rt.-től, s ez a hagyományos légicégek számára elfogadhatatlan. A többi vidéki repülőtér közül elsősorban a debreceni és a pécsi jöhetne szóba. A cívisvárosnál már korszerűek a feltételek, és a tágabb vonzáskörzetben élők közül sokan Debrecent választanák Budapest helyett. Ugyanez a helyzet Pécs esetében, ott az önkormányzat a napokban szavazta meg az új utasterminál kivitelezését.

A Ryanair egyre nagyobb erővel szeretne terjeszkedni az EU-hoz tavaly csatlakozott országokban. Október elejétől a szlovák fővárosból indít járatot Londonba, Milánóba és Frankfurtba, előzőleg a csehországi Brnóban, továbbá öt lengyel városban is megjelent, és Ljubljanába, Máltára és Tallinnba is betörne. A Pozsonyból most induló járatokon jövőre legalább négyszázezer utast szeretne elvinni, s Dublint is felvenné a célállomások közé. A jövőben akár új közép-európai bázisrepülőtér lehet a pozsonyi – fűzte hozzá a vezető. A Ryanairnek Közép-Európában elsősorban a több bázisrepülőteret fenntartó SkyEurope-pal, a feltörekvő Wizz Airrel és a brit EasyJettel kell megküzdenie.