Meglepetésre csökkent az alapkamat

2007.06.25. 14:00
Nagy többséggel nagy meglepetést okozott a hétfői kamatdöntő ülésén a monetáris tanács. Az elemzői várakozásokkal szemben 0,25 százalékponttal 7,75 százalékra csökkentette a tanács az alapkamatot. Azért is váratlan volt a döntés, mert a jegybank kommunikációja sem utalt erre. A forint árfolyama a napi mélypontra gyengült.

Megtörtént, amire szinte senki nem számított: már júniusban kamatcsökkentésbe kezdett a jegybank. A monetáris tanács 0,25 százalékponttal 7,75 százalékra csökkentette a kamatszintet, amely tavaly október óta változatlan volt.

Most más szigorkodik

Az elemzők azt várták, hogy akárcsak az elmúlt hónapokban, szinten marad a kamat. Akárcsak áprilisban és májusban, most is azt mondták, majd a következő hónapban kezdődik a csökkentési folyamat.

Valóban meglepő, mert nem ezt vártuk, de azért benne volt a lehetőség a pakliban – mondta az Index kérdésére Lányi Bence, a Raiffeisen elemzője. Szerinte a monetáris tanács azt is figyelembe vette, hogy a szigorodó fiskális politika mellett a monetáris politika lazábbra engedheti a gyeplőt.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy már a múlt hónapban is számos érv szólt a csökkentés mellett, így például az erős forint és a csökkenő maginfláció. Ezek az érvek aligha változtak, egyszerűen talán csak megváltozott valaki véleménye, vagy hiányzott valaki, aki a múltkor a tartásra szavazott, mondta az elemző.

A Raiffeisen szakértője azt várja, hogy az idén még 0,5 százalékpontot csökken a kamat, egyszer a következő, egyszer az utolsó negyedévben lesz 0,25-0,25 százalékpontos kamatvágás. Így év végére 7,25 százalékos kamatszint várható, és 250 forint körüli euróárfolyam.

Elsöprő többséggel

Az MNB sajtótájékoztatóján kiderült: a monetáris tanács nagy többséggel szavazott a csökkentésre. Volt olyan új információ az elmúlt egy hónapban, ami indokolja, hogy a múlt havi tartás után most kamatot csökkenthetett a jegybank – mondta Simor András jegybankelnök. Így végül 9-en szavaztak a 0,25 százalékpontos csökkentésre, 1 mt-tag a 0,5 százalékpontos vágásra, míg ketten tartották volna a kamatszintet.

Most az elemzők szinte egyöntetűen a kamattartásra szavaztak: a Reuters felmérésében részt vett 23 válaszadóból 18 gondolta, hogy marad a kamat, míg az Indexnek nyilatkozó szakértők egyhangúlag azt mondták, nem kezdődik el a kamatcsökkentés.

Mást mondtak májusban

A Portfolio.hu emlékeztetett arra: az elmúlt két hónap jegybanki kommunikációjához képest is meglepőnek mondható ez a lépés. A májusi kamatdöntés indoklásában az szerepelt, hogy "az irányadó kamat csökkentése a forintbefektetések kedvező kockázati megítélésének fennmaradása esetén is csak akkor lesz lehetséges, ha a magasabb infláció irányába mutató kockázatok nagyobb bizonyossággal zárhatók ki".

A forint/euró árfolyam hétfőn délelőtt mindössze 50 filléres sávban, 246,5 és 247 forint között változott. A kamatdöntés bejelentését követő első percekben annak ellenére sem változott érdemben a forint árfolyama, hogy a piac az elemzőkkel összehangban a kamat tartását várta. Tíz perccel két óra után 1 euró 246,85 forint volt. Ezt követően azonban az euró 247,23 forintra drágult, ami forint addigi napi mélypontját jelentette. Négy óra után nem sokkal már 247,50 forint körül is volt az euró ára

Az alapkamat az októberben elért 8 százalékos szintig a tavaly júniusban 6 százalékról indított kamatemelési ciklus végére, öt lépésben ért el. Azt megelőzően 2005 szeptemberétől volt egy, a mostanihoz hasonlóan 8 hónapos kamattartási sorozat.

Nem folytatódik

A fél hármas sajtótájékoztató mutatja meg, hogy a monetáris tanács folytatja-e az enyhítést júliusban – idézi Ambrus Gábor kommentárját a Portfolio. A 4Cast londoni elemzője hozzátette, véleménye szerint kicsi az esélye annak, hogy egy hónap múlva újra 25 bázisponttal csökkentsenek.

Tóth Gyula, az UniCredit kutatója szerint a forint árfolyamsávja késztette a jegybankárokat a vágásra. Ivailo Vesselinov a Dresdner Kleinworttól hozzátette, a középtávú kilátások nem változtak, előrejelzése szerint 150 bázispontnyi tere van az MNB-nek az előttünk lévő 12 hónapban.