Nem nagyon javul a versenyképességünk

Nem történt jelentős előrelépés Magyarország versenyképességének javításában az elmúlt egy év során - állapítja meg idei jelentésében a 17 nagy nemzetközi cég magyarországi legfelső vezetőjéből álló Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC). A tanulmány szerint Magyarországnak nem szabad a térség többi országánál későbbre halasztania az euróbevezetést.
Ha ugyanis hazánk nem vezetné be a tervezett időpontban a közös európai pénzt, az ország a perifériára kerülne, és azonnal emelkedni kezdenének a kamatok. A HEBC szerint az euróátvétel szempontjából az a legfontosabb, hogy következetes, kormányciklusokon átívelő gazdaságpolitika valósuljon meg.

Még lehetünk régióközpont

A jelentés szerint azonnal hozzá kell fogni az államigazgatás, az adózás és a nagy ellátórendszerek reformjához. Több fontos területen emellett szintén szükség van "minimális szintű konszenzusra" a politikai pártok között.

A tanulmány leszögezi: még mindig nem késő annak biztosítása, hogy Magyarország több vonatkozásban is regionális központtá váljon Közép-Európában. Az erősségek között van a munkaerő minősége, illetve a földrajzi elhelyezkedés, de az egyre élesedő versenyben egyre inkább számolni kell a távol-keleti gazdaságok által jelentett konkurenciával is.

A HEBC figyelmeztet: ha a legnagyobb magyarországi exportőrök termelésüknek akár csak a felét is átirányítanák Kínába, akkor az a magyar GDP csökkenéséhez vezetne. Ezért fontos, hogy ne csak az új beruházások megnyerésére, hanem a jelenlévők megtartására is figyeljen a magyar vezetés.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58