Őrizetbe vették a munkavédelmi felügyelet vezetőit

2008.12.17. 16:00 Módosítva: 2008.12.17. 19:27
A Nemzeti Nyomozóiroda hivatali visszaélés miatt őrizetbe vette a munkavédelmi főfelügyelőség elnökét és az ellenőrzési főosztály vezetőjét, írta a hirado.hu.

Szerda reggel őrizetbe vették Papp Istvánt, aki 2005 óta a Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke, valamint Cseke Zoltánt, a törvényességi és ellenőrzési főosztály vezetőjét (arról egyelőre nincs hír, hogy kezdeményezik-e előzetes letartóztatásukat). A Nemzeti Nyomozóiroda szerint a gyanúsítottak hamis igazolásokat állítottak ki munkaügyi szabálytalanságok miatt elmarasztalt cégeknek. Ezek a vállalatok később közbeszerzési pályázatokon indulhattak és állami támogatásokat igényelhettek.

A felügyelőség honlapjáról név és adószám alapján megtudható, hogy a munkáltató ellen hoztak-e munkaügyi szabályok megsértése miatt jogerős határozatot. Ha igen, az adott cég nem vehet részt közbeszerzésben, és kiesik az állami támogatásokból is.

Az NNI közleménye szerint egy több mint egy hónapja tartó nyomozás ért el a hatóság vezetőihez: november 5-én a közép-magyarországi régiós hatóság dolgozói közül - hivatali visszaélés megalapozott gyanúja miatt - 4 személyt vontak büntetőeljárás alá, akik szabadlábon védekeznek. A nyomozás során beszerzett adatok alapján szerdán az OMMF vezető beosztású köztisztviselői közül további két személyt hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség, több rendbeli hivatali visszaélés megalapozott gyanúja miatt.

A Hír tv még áprilisban, egy névtelen feljelentés alapján közölte, hogy hivatali visszaélés miatt tavaly évvégén rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél. A bejelentés szerint közel húsz céget a felső vezetés utasítására a legsúlyosabb jogsértések esetén sem bírságol meg a munkaügyi felügyelet.

"Hirtelen más elfoglaltsága akadt"

A főfelügyelőség elnöke szerda délelőtt tartott volna sajtótájékoztatót a szervezet éves tevékenységéről, helyette azonban azt a felügyelet szóvivője tartotta. Gedeon András ennek indokaként azt mondta, hogy az "elnöknek hirtelen más elfoglaltsága adódott".

A Nemzeti Nyomozóiroda gazdaságvédelmi főosztálya a munkaügyi főfelügyelőség irodáiban házkutatást tartott, a hirado.hu szerint számítógépeket és dokumentumokat is lefoglaltak. A két férfit hét rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

A hatóság feladata

A foglalkoztatás biztonsága és a gazdaság kifehérítése érdekében az OMMF fő feladata következetesen feltárni, visszaszorítani a feketemunkát, a munkavállalók életét és munkakörülményeit befolyásoló jogsértéseket, valamint megszüntetni a súlyos veszélyeztetést jelentő kockázatokat, írja a munkaügyi minisztérium felügyelete alatt működő hatóság honlapja.

A munkaügyi ellenőrök legutóbb például a sztrádaépítéseknél találtak visszásságokat. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség akkori megállapítása szerint csalások sorozatával épül a Budapest-Pécs sztráda. Az alvállalkozók 75 százalékánál találtak feketén dolgozókat, összesen 200 millió forint bírságot szabtak ki.

De a felügyelőség ellenőriz minden munkavédelemmel kapcsolatos építési- és bontási tervet, ellenőriznek építkezéseknél, felújításoknál is. Ők vizsgálódnak akkor is, amikor munkavégzés közben baleset történik.

Nem csak pénzbírsággal büntetnek

A közbeszerzési törvény szerint a közbeszerzéseken nem indulhat olyan cég, mely "a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével, a foglalkoztatásra irányuló bejelentési kötelezettség elmulasztásával és a külföldiek foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban - öt évnél nem régebben meghozott - jogerős közigazgatási, illetőleg bírósági határozatban megállapított és munkaügyi bírsággal vagy befizetésre kötelezéssel sújtott jogszabálysértést követett el".

Az OMMF 2006-ig igazolást adott ki a cégeknek mentességükről, azóta pedig egy a honlapjukon kereshető nyilvántartásból derülhet ki a közbeszerzések kiíróinka, hogy a pályázó tiszta-e vagy sem. A rendőrségi közlemény alapján így az gyanítható, hogy vagy a 2006-os törvénymódosítás előtti időkben elkövetett visszaélésekről van szó, vagy pedig nem a hatósági igazolást állították ki hamisan, hanem egyes cégeket nem tüntettek fel a nyilvántartásban.

"Valóban van egy vizsgálat"

2008. április kilencedikén a Hír tv újságírója a kormányszóvivői tájékoztatón rákérdezett az OMMF elnökénél arra az ügyre, amelynek nyomozása során végül eljutottak magához Papphoz is.

Újságírói kérdés (Hír TV): - Papp úrtól szeretnék elsőként kérdezni, hogyha lehetséges, ha már a feketemunka szóba került. Van egy olyan információnk, miszerint a közép-magyarországi felügyelőség igazgatója ellen éppen az NNI nyomoz, merthogy több korrupciógyanús ügy is nyilvánosságra került, miszerint olyan cégeket, amelyek feketemunkásokat alkalmaztak, nem büntettek meg. Igaz-e ez? Hallott-e erről? És hogyan reagálna erre?

Papp István: - Azt kell mondanom, hogy valóban van egy vizsgálat, de arról nem tudunk, hogy közvetlen nyomozás folyna az igazgató ellen. Gyakorlatilag pontosan az sem világos előttünk, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda milyen tárgykörben végzi a vizsgálatot. Személyem e kérdésben még nem kapott tájékoztatást, én magam is várom ezt a jelzést. Ezt azért hangsúlyozom, mert hiszen a felügyelőség a munkaügyi jogsértések esetén mérlegelési jogkörben hozza meg a határozatokat. Azt nem gondolnám, hogy van lehetőség bármely területi felügyelőségen tömegével olyan eljárásokat lefolytatni, hogy súlyosan megsértse a törvényeket, tekintettel arra, hogy nemcsak a jogszabályok határozzák meg a felügyelők feladatait, hanem belső módszertani útmutatók, amelyekben pontosan meghatározzuk, mit kell tenni a felügyelőknek, az eljáró köztisztviselőknek.

Arra az én tudomásom szerint nincs mód, hogy ahol feketén, bejelentés nélkül foglalkoztatnak, ott a felügyelő eltekintsen az intézkedéstől. Arra van mód, természetesen, hogy amennyiben egy munkáltató - mondjuk egy több száz vagy több ezer főt foglalkoztató munkáltató - esetében valamilyen belső szabályozás vagy tevékenység kapcsán előfordulhat, hogy egy vagy két ember bejelentése késedelmesen történik meg, és ebben az esetben az a hatóság feladata és kötelezettsége az ellenőrzési törvény alapján, hogy vizsgálja meg, hogy ez a feketefoglalkoztatás, bejelentés nélküli foglalkoztatás a szervezet érdekében állt, vagy a szervezet valamely munkavállalója mulasztott. Mert én nem gondolnám, hogy egy ötszáz vagy ezer főt foglalkoztató cégnél érdeke lenne a szervezetnek egy vagy két fő esetében elmulasztani a bejelentést. Arról van szó sokkal inkább, hogy az ügyintéző, a felelős vezető nem tette meg a bejelentést. Ezt egyébként a munkaügyi ellenőrzési törvény mint szabálysértési tényállást is rögzíti. Ezt sokszor nehezen értelmezi a közvélemény, de a belső szabályozásunk, a törvények alapján nincs arra mód, hogy ezt a felügyelő elkerülje.

Még talán annyit hozzáteszek, hogy 2006. szeptember 23-ától mi nyilvánosságra hozunk mindent, ami a munkaügyi kapcsolatokhoz, vagy éppen a feketemunkához kötődik. Ebben a nyilvántartásban közel 32 ezer cég van, tehát azt gondolom, hogy a felügyelőségek munkája eredményes, erről a konkrét ügyről meg pillanatnyilag nincs információm. .

Életút

Papp István 2005-től vezeti az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséget, ahol 1992 óta dolgozik. Előtte Gödöllő tanácselnöke volt. Cseke Zoltán 2002-ben munkaügyi ellenőrként kezdett a hatóságnál, később elnöki referens és titkárságvezető is volt.

Az IMMF honlapja szerint "az elmúlt másfél évtized alatt sikerült megteremtenie az egységes munkaügyi ellenőrzés feltételeit, majd a munkaügyi és a munkabiztonsági szakmai területek különválasztását. Irányítása alatt lezajlott a szervezet regionális szétválasztása.

"Folyamatosan részt vett a munkaügyi és munkavédelmi szakterületet érintő jogszabályi háttér kimunkálásában, a szociális partnerekkel történő kapcsolatépítésben. Az OMMF 2006-ban úttörőként teremtette meg a partnerség "A foglalkoztatás biztonságáért" című dokumentummal" a munkaáltatókkal történő rendszeres párbeszéd és együttműködés alapját."

Cseke zoltán 2002 óta dolgozik az OMMF-nél, idén lett a Törvényességi és Ellenőrzési főosztály vezetője.

A munkaügyi tárcánál az Index megkeresésére minden nyilatkozatot elhárítottak, mondván, a vizsgálat végéig még azt sem árulják el, mikor nevezték ki az elnököt.