Több német cég is megbánta magyar befektetését

2005.05.02. 09:47
Magyarország továbbra is vonzó befektetői célpont a közép-európai térségben, a már itt lévő cégek 79 százaléka választaná ismét hazánkat. A máshogy döntők között Románia és Szlovákia vezet, míg Csehország és Kína holtversenyben a harmadik, derül ki Német-magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2005-ös konjunktúrajelentéséből.
A Napi Gazdaság összefoglalója szerint a magyarországi érték hajszálnyival jobb a csehországinál (77 százalék), ám jócskán elmarad a szlovákiaitól (92 százalék). A felmérés eredményei szerint a magyar gazdaság a németek szemében befektetési területként a régióban csupán kissé maradt le a cseh és a szlovák mögött, valamint továbbra is megelőzi a románt és a bolgárt.

A továbbra is pozitívan kép mögött romló tendencia húzódik meg - mondta Wolfram Klein, az NMIKK ügyvezető elnökségi tagja. A felmérés alapján a cégek három fő területen várnak változásokat: az adórendszer átalakítása, a közigazgatás korszerűsítése, valamint az oktatás, elsősorban a szakképzés erősítése terén.

Az előző évhez képest nem változtak érdemben a vállalatok szándékai: 32 százalékuk tervezi beruházási kiadásai növelését, 45 százalék a szinten tartást, 13 százalékuk pedig csökkentene. A megkérdezett cégek 21 százaléka szerint jó a magyar gazdaság helyzete, míg a sajátjáról 47 százalékuk nyilatkozott kedvezően.

A társaságok várakozásai szerint 2005-ben 8 százalékkal növekednek költségeik, ezen belül a bérköltség várhatóan csupán 7 százalékkal emelkedik; adózás előtti eredményük pedig - a 2004-es húsz százalék után - 2005-ban várhatóan 12 százalékkal gyarapodik.