Népszerűtlen a kötelező borravaló

2005.10.27. 08:11
A vendégek egyre ritkábban adnak borravalót, így a szakma szerint nem jó ötlet azt kötelezővé tenni. A jogszabályi háttér is zavaros.

A várakozásoktól jelentősen elmaradt azon éttermek száma, amelyek éltek a szervizdíj bevezetésének október 1-jétől adott lehetőségével. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) által készített felmérés során négyszáz éttermet kérdeztek meg, 85 esetben érkezett válasz, és ezek közül mindössze három étterem jelezte, hogy felszámol szervizdíjat, és további négy vendéglátóhelyen mérlegelik a díj bevezetését – tudta meg a Napi Gazdaság.

Nincs aki megfizesse

Thurzó Béláné, az MVI gazdasági alelnöke szerint a válaszadók döntő többsége egyrészt azzal indokolta a szervizdíj elutasítását, hogy hiányzik a vásárlóerő a csaknem tízszázalékos áremeléshez, ami a felszolgálási díj beépítésével járna, illetve nem tudnák kigazdálkodni a díjat abban az esetben, ha azt az árrés terhére vezetnék be.

Néhány válaszadó - főként a kiváró éttermek - az adójogi bizonytalansággal indokolta halogató vagy éppen elutasító álláspontját. Állításuk szerint ugyanis nem fogalmaz egyértelműen a jogszabály arról, hogy bérköltségként vagy egyéb személyi jellegű kifizetésként kell-e elszámolni a díjat.

Ez a felszolgálók járandóságát illetően sem mindegy, mivel a rendelkezés szerint a közteherrel csökkentett összeget kell megkapniuk. Thurzóné szerint kérdéses, hogy a levonandók közé tartozik-e a háromszázalékos munkaadói, az egyszázalékos munkavállalói, a négyszázalékos egészségbiztosítási járulék és a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás.

Nincs válasz

Az MVI egy hónappal ezelőtt fordult a Pénzügyminisztériumhoz a helyzet tisztázásáért, választ azonban még nem kaptak. A gazdasági alelnök szerint némi esély van arra, hogy januártól emelkedik a szervizdíjjal élő éttermek száma, néhányan ugyanis a jogi kérdések rendezésére várnak, valamint a „pionírok" tapasztalataira.

Az előzetesen becsült 10-15 százalékos bevezetési arányt viszont biztosan nem éri el a szakma, amely állítása szerint évről-évre rosszabb helyzetbe kerül. Az MVI tapasztalatai szerint borravalót is egyre kevesebb vendég ad, a fogyasztás 2-5, legfeljebb 10 százalékának megfelelő mértékben.

A jogszabály maximum 15 százalékos szervizdíjat engedélyez; ott, ahol élnek vele, tíz százalék alatt maradtak. A felszolgálási díjat felszámoló vendéglátóhelyek a főváros turisztikai szempontból legfrekventáltabb, prémiumkategóriás éttermei.

Kinek-kinek érdemei szerint

A fővárosi Andrássy úton található Kogart étteremben nem élnek a szervizdíj felszámolásának lehetőségével, inkább a vendégre bízzák a döntést, hogy kíván-e fizetni pluszban a felszolgálásért vagy sem - mondta Vásárhelyi Zalán. Az étteremvezető szerint szakmai megfontolás alapján döntöttek úgy, hogy a vendég a megelégedettsége szerint díjazhassa a felszolgálást. Vásárhelyi úgy véli, hogy Magyarországon elérhető az átlagosan 10 százalékos felszolgálási díj borravaló formájában.

Minél „exkluzívabb" egy étterem, annál valószínűbb, hogy adnak legalább tízszázalékos borravalót, a külföldi vendégek jelenléte viszont csökkentheti a szervizdíjbevételt, mivel az Nyugat-Európában nem mindenhol szokásos.

„Külvárosi étteremként nem vezettük be a szervizdíjat, hiszen már tíz forintos drágulás esetén is reklamálnak a vendégek”, mondta a NAPI Gazdaságnak Fazakas Gábor, a pesterzsébeti La Pentola étterem tulajdonosa. Hozzátette: ezt elsősorban a magasabb árkategóriájú éttermek tehetik meg, és a felszolgálók számára akkor előnyösebb, ha sok a kártyás fizetés, hiszen így pontosan leosztható később a borravaló.