A Fidesz kevesebb autópályát építene

2005.11.08. 14:31
Lassítani kell az autópályák építésének ütemét - mondta egy keddi konferencián Varga Mihály. Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere, a Fidesz alelnöke szerint a sztrádák túl sokba kerülnek, és mivel minden pénzt erre a célra fordítanak, a közutak állapota nagyon leromlott.
Lassan "nem lesz olyan közutunk, amelyen normális keretek között el tudjuk érni az autópályákat" - mondta Varga Mihály a GKI Gazdaságkutató Rt. által szervezett keddi gazdaságpolitikai konferencián. A politikus - aki 2001. januárjától a 2002-es kormányváltásig volt pénzügyminiszter - összesen három főbb tényezővel érvelt amellett, hogy lassítani kell az autópálya-építés ütemét.

Hiánycsökkentést aszfaltcsík helyett

A volt pénzügyminiszter elsősorban arról beszélt, hogy az építési kiadások állami elszámolásával kapcsolatban uniós korlátok vannak. Ilyennek nevezte a PPP-módszer körüli bizonytalanságokat, az államháztatási vagy nem államháztartási hiány kérdését. Mint ismeretes, az uniós statisztika hazaitól eltérően ítélte meg a részben magántőkéből épített sztrádák finanszírozásának hatását az államháztartásra, egyebek mellett ezért bukott az idei és a 2006-ra tervezett hiánycél.

Varga kiemelte másodikként, hogy egyébként is szükség van az államháztartás hiányának csökkentésének. Ennek egyik forrása az ellenzéki politikus szerint az autópálya-építés lassítása.

A harmadik érv a már említett, közutakra állapotára vonatkozó volt. Mint mondta, az elmúlt években annyira a sztrádaépítésre koncentráltuk a forrásokat, hogy közben a közutak egyre rosszabb állapotba kerültek.

Elég a trükkökből

Az euróbevezetésről is beszélt a volt pénzügyminiszter. Nem látja a realitását annak, hogy a szükséges 3 százaléka alá csökkenhetne 2008-ra a GDP-arányos államháztartási deficit, a 2006-os költségvetés nem ebbe az irányba mutat. Varga szerint jövőre a tényleges államháztartási finanszírozási igény a GDP 8-12 százalékára rúghat.

Varga erősen kétségbe vonja azt, hogy a nagymértékű állami elbocsátásokból, az önkormányzatok jelentős részének megszüntetéséből, az egészségügyi kiadások radikális csökkentéséből rövidtávon valóban komoly költségvetési egyensúly-javítást lehetne elérni. Utalt arra, hogy az egészségügyre a GDP arányában Magyarország az EU-átlag alatt költ.

Az állami kiadások lefaragását és a határozott adócsökkentést egyszerre meglépve lehet elérni az igazi eredményeket, mondta Varga. Kifejezetten fontosnak tartja a következő évekre azt is, hogy hitelessé váljon a makrogazdasági pálya és a fiskális fegyelem nélkülözze a költségvetési trükköket.