Euro - Nyelvparádé

2002.09.05. 10:02
Újra ellepték a fővárost a mosolygós narancssárga/citromsárga, egymás szájába beszélő figurával ellátott Nyelvparádé-plakátok! Ezekről láthatjuk, hogy a szeptember 6-7-8-i rendezvény az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központjában, a Petőfi hídnál lesz.
A tavalyi rendezvény sikerére még emlékszünk, de mi várható az idén? - kérdezzük a kiállítás szervezőjétől, Légrádi Tamástól, aki egyben a Tudomány Nyelviskola igazgatója.

- Igen biztató, hogy egyre ritkábban kell elmagyaráznunk, hogy mi is ez a Nyelvparádé. A tavalyi sikerét bizonyítja, hogy az idén másfélszer akkora területet foglalnak el a kiállítók, mint tavaly, és az előadások száma is megduplázódott.

- A tavalyi Nyelvparádén többen szóvá tették, hogy kevés nyelviskola jelent meg. Mi a helyzet most?

- Ebben is sikerült javítanunk, a kiállítók több mint fele nyelviskola, illetve nyelvvizsgacentrum.

- Csak fele? Akkor kik a többiek?

- Persze ők is a nyelvoktatás - nyelvtanulás szolgálatában állnak: pl. könyvkiadók, nyelvi utaztatással foglalkozó irodák, nyelvi szoftvereket, valamint oktatási segédeszközöket előállító/forgalmazó cégek adják a kiállítók másik felét.

- De van itt valami újdonság is az elnevezésben, mit jelent ez az Euro Nyelvparádé?

- A rendezvény főtámogatója idén az Euro Nyelvvizsga Központ. Azzal, hogy az Euro Nyelvvizsga vállalta a rendezvény szponzorálását, lényegesen nagyobb keretből tudunk idén gazdálkodni, várhatóan a látogatók száma is ennek megfelelően emelkedni fog.

- Lesz-e még valami újdonság a tavalyihoz képest?

- Természetesen, hiszen ez is nagyon fontos ahhoz, hogy fenntartsuk a rendezvény iránt az érdeklődést. 7-én, azaz szombaton, egy egész napos országos szakmai konferenciát szervezünk, "Csatlakozás előtt - Nyelvi képzés a következő néhány évben" címmel, ami nagyjából a nyelvoktatás és a vizsgáztatás jelenlegi és jövőbeli kapcsolatrendszerét boncolgatja, elemzi a hazai szaktekintélyek és a meghívott európai szervezetek vezetői közreműködésével.

- Hol szerezhető részletesebb információ a kiállítás programjáról?

- Az esemény honlapja a www.nyelvparade.hu címen folyamatosan aktuális információt ad az érdeklődőknek.

- Na és végül: van-e idén belépődíj?

- Már miért lenne? Tavaly bevált az ingyenes belépés, nem változtattunk rajta! Sőt, a regisztrált látogatók között külföldi nyelvtanfolyamot sorsolunk ki!