Egyelőre jegelik a nyugdíjügyeket

2006.09.07. 08:44
Az irányokat kijelölték, de egy érzékeny rendszer átalakításához idő kell - így indokolják a kormánypártok, miért nincs haladás nyugdíjügyben.
Nincs napirenden a nyugdíjreform tartalmi elemeinek eldöntése, egyelőre csak az elveket rögzítette a kormány - állították egybehangzóan lapunknak a kormánypárti politikusok. Egyes vélemények szerint a végleges álláspont kialakításának politikai okai vannak, mások viszont azt mondták: bonyolult, érzékeny rendszerről van szó, kellő türelem kell a megreformáláshoz, s előre lehetett tudni, nyugdíjügyben fontolva haladnak majd. A kormány októberre ígérte a koncepciót s azt követően a konkrét törvényi szövegek kidolgozását, így egyelőre nem lehet tetten érni a koalíciós pártok konkrét elképzeléseit sem. A döntés önkormányzati választások utánra való halasztását egyes kormányzati politikusok azzal indokolják, hogy a nyugdíjasréteg viszonylag stabil szavazóbázisa az MSZP-nek, amelyet meg is kellene tartani.

Tény, a szocialista párt közvélemény-kutatásokban mért népszerűsége már csak egyetlen egy nagy társadalmi csoportban előzi meg a Fideszét. A Szonda Ipsos augusztusi adatai szerint a hatvan év feletti korosztályban még mindig 34 százalékos az MSZP támogatottsága, a Fideszé pedig 26. Igaz, a szocialistáknak e rétegben is markánsabb volt az előnye a korábbi hónapokban. Ugyanakkor az MSZP elvesztette előnyét a nyugdíj előtt álló csoportban: az ötven és hatvan év közöttiek körében azonos a két párt szimpatizánsainak aránya (az előző három hónap átlaga szerint itt 34-27 százalék volt az arány a szocialisták javára). Konkrét előterjesztések még nem születtek, azt, hogy miként is alakul át a nyugdíjrendszer valójában, majd csak a törvények decemberi zárószavazása után lehet megmondani - fogalmaztak lapunknak szocialista politikusok.

Hozzátették: a célokat tűzték ki; a fő irány: csökkenteni a kor előtti nyugdíjba vonulás lehetőségét, s minél tovább a munkaerőpiacon tartani az embereket. A vitapontokat nyitottuk meg - mondták a képviselők, így átszabnák a korkedvezményes, a korengedményes nyugdíjba vonulást, a rokkantnyugdíjazást, a fegyveres testületeknél dolgozók nyugdíjazásának, illetve a kereső tevékenység melletti nyugdíj feltételeit s a nyugdíj kiszámításának módját az újonnan belépőknél.