Lesz nyugdíjkorhatár-emelés

2006.12.07. 07:22
A kormány azt javasolta, hogy az előre hozott öregségi nyugdíj 2009-től a férfiak esetében a jelenlegi 59-ről 60 évre emelkedjen, ám ezt elvetette a parlament, amikor az SZDSZ támogatásávalmegszavazott egy ellenzéki módosító indítványt, a PM számításai szerint 15 milliárdot kivéve a büdzséből. A szocialisták szerint az SZDSZ vezetésében csak később tudatosult, hogy a szigorítást sikerült kivenni a törvényből azzal, hogy a liberálisok megszavazták a Fidesz-KDNP indítványt.

Megegyezett a két kormánypárti frakció vezetése, hogy jövőre korrigálják a kormány ellenében megszavazott nyugdíjmódosítást - erősítették meg a két képviselőcsoport tagjai lapunknak. A politikai nyilatkozatok egyelőre azonban még csak úgy szólnak, hogy szakértői tárgyalások indulhatnak a tartalom újratárgyalására. A szocialisták szerint az SZDSZ vezetésében csak később tudatosult, hogy a szigorítást sikerült kivenni a törvényből azzal, hogy a liberálisok megszavazták a Fidesz-KDNP indítványt.

A kormány azt javasolta, hogy az előre hozott öregségi nyugdíj 2009-től a férfiak esetében a jelenlegi 59-ről 60 évre emelkedjen, ám ezt elvetette a parlament, amikor megszavazta az ellenzéki módosító indítványt. Utóbbi szerint mégsem emelkedik a férfiaknál az öregségi nyugdíjkorhatár. Az ellenzéki indítvány egyébként két részből állt, a fenti eleme mellett volt egy másik, amely fenntartotta, hogy a szolgálati időnek nagyobb szerepe legyen az életkornál az öregségi nyugdíj feltételeinek meghatározásakor.

A két elemből álló csomagot a liberális Béki Gabriella nyújtotta be először, ám az a módosítókról való szavazáson elbukott, életben maradt a kormány javaslata. Ám, mint ismert, az ellenzék felélesztette az indítványát, amelyet egy hét múlva az elnöklő Világosi Gábor (SZDSZ) szavazatával fogadott el a Ház a tb-nyugellátásról szóló törvény zárószavazása előtt. Az ellenzéki javaslatot az SZDSZ, azon belül a kormánytag Kóka János, valamint két szocialista politikus is elfogadta, három MSZP-s pedig nem voksolt.

A szavazási eredmény több tényező együttes hatásaként született: a liberálisok kockáztattak, a szocialisták kiszavaztak, s a javaslatot sem egyeztették le rendesen a koalíción belül. A miniszterelnök két-három "keményebb" mondatot intézett Balatonőszödön Kóka Jánoshoz. Figyelmeztette: a kormánytagoknak előzetesen szólniuk kell, ha a kabinet álláspontjától eltérően szavaznak. Emellett a szocialista frakció etikai bizottsága a jövő hétfőre pénzbüntetést róhat ki a renitens képviselőkre. Az ügyet és az egyeztetési problémákat lezárták, s jövőre újra nekifutnak a kérdésnek.

A számítások szerint az öregségi nyugdíjkorhatárnak a férfiaknál 2009-től egy évvel való felemelése 15 milliárd forintos megtakarítást hozott volna a költségvetésnek, ám ettől a büdzsé a pénzügyminiszter és a szocialisták szerint elesett. A javaslattevők szerint viszont a PM számítása csupán becslés volt.