Mi legyen a nyugdíjakkal?

Magyarországnak különösen nagy figyelmet kell fordítania a nyugdíjrendszer reformjára - hangsúlyozzák az uniós illetékesek az eurócsatlakozást szolgáló konvergenciaprogram minden fordulójánál. A magyar kormány olyan ütemben várja el a javaslatok elkészítését, hogy 2008-ban már törvényerőre emelkedhessenek a szükséges adó- és járulékváltozások.

Nagyjából összeállt a nyugdíjrendszer reformját előkészítő szakértői csoport listája, és néhány héten belül az alakuló ülésre is sor kerülhet - tudta meg a Napi Gazdaság Döcsakovszky Bélától. A Miniszterelnöki Hivatal Magyarország holnap titkárságát vezető szakember elmondása szerint a nyugdíjreformmal foglalkozó szakmai kerekasztal vezetője, Király Júlia hamarosan megteszi javaslatát a munkatervre és a csoport költségvetésére.

Toszteletdíjat nem tartalmaz

Ennek részleteiről egyelőre nem sokat tudni; annyi biztos, hogy fedeznie kell a szükséges szakértői anyagok megrendelését, illetve az ezek megvitatására szolgáló konferenciák és videokonferenciák költségét, de tiszteletdíjat nem tartalmaz a tagok részére. Bár a három Magyarország holnap kerekasztal közül a versenyképességi és az oktatási csoport munkája esetében is konkrét határidőket jelölt meg javaslataik megtételére Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a nyugdíjreform kapcsán nem kívánta siettetni a szakértőket - tette hozzá Döcsakovszky.

Ennek ellenére vannak informális elvárások az ajánlások elkészítésére vonatkozóan, hiszen például a szükségesnek tartott adó- és járulékváltozásokat már nyárra el kell készíteni ahhoz, hogy 2008-tól törvényerőre emelkedhessenek, illetve általában is elvárás, hogy még az idén eredményeket mutassanak fel a szakemberek. Kérdéses ugyanakkor, miként tud kapcsolódni a Magyarország holnap program keretében zajló munka az olyan korábbi vállalásokhoz, amelyeket a kormány a tavaly decemberben leadott konvergenciaprogramban, az idei évre kiadott munkatervében, illetve jogalkotási menetrendjében meghatározott.

A nyugdíjazási koncentrum növelése

A kormány hivatalos 2007-es munkaterve négy célt tűz ki a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, ezek közül a kerekasztaloknak a nyugdíjrendszer közép-, illetve hosszú távú fenntarthatóságának legfontosabb kérdéseivel kell foglalkozniuk, ezen belül is ajánlásokat kell megfogalmazniuk a nyugdíjazási korcentrum növelése, az aránytalanságok mérséklése, illetve a korai nyugdíjazás helyett a munkára ösztönzés erősítése kapcsán.

Az első konkrét feladatra - a rokkantság és a rehabilitáció újraszabályozása - áprilisi határidőt tűztek ki. Ezekkel kapcsolatban a kormány célja a visszaélések csökkentése, illetve a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának növelése. Végső soron egy munkára ösztönző járadékrendszer kialakítására és az ezt segítő rehabilitációs intézmény- és szolgáltatásrendszerre kell javaslatot tennie az egészségügyi tárcának.

Szeptemberig előállni

E lépéseket a konvergenciaprogram értékelésekor az Európai Bizottság is sürgette - és ezt a héten a bizottság ajánlásait megerősítő uniós pénzügyminiszterek is jóváhagyták -, külön megemlítve az előnyugdíj további korlátozását és a fogyatékkal élőket érintő nyugdíjakat újonnan igénybe vevők számának csökkentését. Májusig kaptak határidőt az érintett minisztériumok a korkedvezményes, illetve a szolgálati nyugdíjak indokoltságának felülvizsgálatára. Így például a művésznyugdíjakat a kulturális, míg a bányásznyugdíjakat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vizsgálhatja felül.

A kerekasztal munkájával párhuzamosan a Pénzügyminisztériumnak, az egészségügyi, illetve a szociális ügyeket kezelő munkaügyi tárcának, valamint az államreform-bizottságnak szeptemberig kell előállni egy új, átfogó társadalombiztosítási szabályozással. Saját munkatervük megvalósítása mellett a nyugdíjreform-kerekasztal szakértői bekapcsolódnak a jogalkotási munkába, ez utóbbit azonban nem fékezheti a szakértői csoport viszonylag lazább időbeosztása. Emellett a minisztériumok is képviseltetik magukat a kerekasztal ülésein. Az állandó kapcsolat biztosíthatja a különböző, párhuzamosan folyó munkafolyamatok összhangját - mondta Döcsakovszky.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31