Véget ér a Tesco–OBI-háború?

Úgy tűnik, most jött el az a pillanat, amikor az OBI és a Tesco vezetése is kellemetlennek érzi, hogy táblákon üzengetnek egymásnak. A Tékozló Homáron már bemutatott falnak nem sok van hátra, hamarosan szabadon közlekedhetnek a vásárlók a két áruház között.

"Ezt a közvetlen átjárót a két parkoló között az OBI szerette volna az Önök kényelmes közlekedése érdekében megnyitni. A fal a Tesco tulajdona, amelynek az üzletvezetője nem járult hozzá a megnyitáshoz. Amennyiben panasszal kívánnak élni, kérjük tegyék meg a Tesco áruház vásárlói könyvében." A aláírás az OBI vezetősége.

Ez a tábla hónapok óta áll a Fogarasi úti Tesco és OBI között. Az egész még az OBI építésekor kezdődött, akkor húzták fel az említett falat, amely egyébként pont a két áruház parkolója között húzódik.

Üzengetnek

Amikor megnyitották az OBI-t, meg akarták nyitni a két parkoló közötti kerítést, hogy a vásárlók könnyebben át tudjanak menni az egyik áruházból a másikba – nyilatkozta az Indexnek barkácsáruház marketingvezetője, Illés Gyöngyi. A Tesco akkori vezetősége azonban teljesen elzárkózott ettől.

A szokásos szomszédok közötti vitáról van szó – jellemezte a helyzetet Hardy Mihály, a Tesco szóvivője. Elmondása szerint a fal az OBI területén van, de csak a Tesco engedélyével lehet lebontani.

A vita a két áruház vezetője között annyira elmérgesedett, hogy az OBI kitette az említett táblát. Elmentünk a helyszínre megnézni, hogyan érinti az egész helyzet a vásárlókat. Maga a tábla nem nagy, a Tesco parkolójának egyik sarkában található. Ott, ahol szinte soha nem áll autó, mert az esik a legtávolabb a bejárattól.

A fal

Megpróbáltunk autóval átmenni az egyik áruházból a másikba. Az OBI-ból egyszerű volt, csak egy lámpánál kellett várakozni. A Tescóból már kicsit hosszabb volt az út, több kanyar és több lámpa állta utunkat. Megállapíthattuk, valóban egyszerűbb lenne megnyitni az átjárót.

Erre közben a cégek is rájöttek. Mindkét féltől azt az információt kaptuk, hogy az elvi egyezség megvan, a falat le fogják bontani. Időpontot azonban egyik sem közölt. Annyit sikerült kideríteni, hogy nem hetek, inkább még hónapok kérdése.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32