Inkább mobilról fogunk bankügyeket intézni?

2001.12.03. 11:21
A magyar bankok, biztosítók és brókercégek már egyáltalán nem bíznak abban, hogy az Internet át fogja alakítani a pénzügyi szektort, ugyanakkor számítanak elektronikus forgalmuk növekedésére - derül ki a GKI, a Webigen Rt. és a Sun Microsystems felméréséből. Idén jelentősen nőtt a banki ügyeiket online intéző ügyfelek száma.
Kevésbé optimisták a pénzügyi szektor cégei az internetes szolgáltatásokkal kapcsolatban, de továbbra is az ügyfélkör növekedését várják.

Bíznak a forgalomban

Az úgynevezett 'E-értékesítési részindex' értéke - amely azt mutatja, hogy a cégek miként látják online forgalmuk várható alakulását a következő 12 hónapban - 27 volt a harmadik negyedévben. Ez ugyan csökkenés a negyedévvel korábbi 32-höz képest, de még mindig erős optimizmust mutat.

Elvesztették hitüket az átalakításban

Az Internet lehetőségeit firtató index 28 pontról 24-re esett, de még mindig elfogadhatóan magas szinten áll. Ez nem mondható el arról a mutatószámról, amely azt mutatja meg, hogy a válaszolók szerint az internet mennyire fogja átalakítani a pénzpiaci cégek működését. Az 'Internet hatása' index ugyanis a korábbi 34-ről 2,9 pontra zuhant. A jelenséget a GKI azzal magyarázza, hogy 'a fejlett piacokon is megtört az on-line pénzpiaci szolgáltatók dinamikus előretörése, ráadásul a korábbi várakozások nagyobb internetes forgalmat sugalltak.'

Otthonról bankolnak százezren

Idén év elején 64 ezer internetes ügyfele volt az online szolgáltatást nyújtó 6 magyar banknak, az első félév végére számuk 103 ezerre nőtt. A céges ügyfelek száma, ha nem is ennyivel, de szintén emelkedett, 12 ezer 500-ról 15 ezer 200-ra. A lakossági piacon az összes ügyfél 3,4 százaléka bankol interneten, míg a vállalatok 3,3 százaléka intézi ügyeit online. A pénzintézetek arra számítanak, hogy a következő 12 hónapban ügyfeleik száma nő, de kisebb emelkedésre számítanak, mint év elején.

Inkább a telefon, mint a számítógép

A felmérés kérdéseire válaszoló 5 banknak június végén 100 ezer 400 olyan lakossági és 8 ezer vállalati ügyfele volt, aki mobiltelefonon keresztül vett igénybe pénzügyi szolgáltatást. A bankok arra számítanak, hogy mobilos ügyfeleik száma nagyobb ütemben fog nőni, mint az interneteseké.

Főként részvények

A válaszoló brókercégek részvényforgalmuk 1-15 százalékát intézték intereneten, míg a határidős forgalom és az állampapírok értékesítése nullával volt egyenlő. Felfutást várnak a befektetési jegyek online eladásában, ami az első hat hónapban a forgalom 0-5 százalékát tette ki.

Sok bank, kevés bróker

A kutatásban résztvevő bankok a teljes bankrendszer eszközeinek több mint 77 százalékát, a biztosítók a szektor összes díjbevételének 34 százalékát képviselték. Az értékpapírcégek összforgalom alapján számolt reprezentáltsága a 2001. III. negyedéves felméréskor 6% volt (az értékpapírcégek 20%-a válaszolt).