Zoltán
9 °C
21 °C

Élelmiszerimporttal az infláció ellen

2007.10.26. 08:09
Nem csak a behozott termékek és az importőrök körét bővítette Moszkva, de az alapvető élelmiszerekre a vámot is felfüggesztik: az eddig inkább zárt orosz élelmiszerpiacon elszabadultak az árak.

Az orosz kormány az alapvető élelmiszerek árának befagyasztása után további lépéseket tett a gyorsuló infláció megfékezése érdekében. Az élelmiszer-biztonságért is felelős orosz állat- és növény-egészségügyi hivatal (Rosszelhoznadzor) bejelentette, hogy megnyitja a belföldi piacot a külföldi termelők előtt. Hárommal bővítették azoknak az ukrán tejgazdaságoknak a listáját, amelyek szállíthatnak Oroszországba, így az összesen 28 tejgazdaság közül tíznek van engedélye.

A hivatal emellett több országnak, köztük Magyarországnak is engedélyezte a hússzállítást, sőt még a tíz éve húsimport-feketelistán lévő Kínának is lehetővé tették, hogy nyúlhúst szállítson az országba. Ez 180 fokos fordulatot jelent az eddigi gyakorlathoz képest, hiszen a Rosszelhoznadzor az elmúlt két évben sorra tiltotta meg a hús, a tejtermékek, a hal és a rizs importját a különböző országokból, ami az élelmiszerárak emelkedéséhez vezetett. A szövetségi vámhivatal - ritkán tapasztalt szabadpiaci hevületről téve tanúbizonyságot - a vámfizetés átmeneti felfüggesztését javasolta az év végéig az alapvető élelmiszerek, azaz a tejtermékek, a húsáruk, a tojás, a hal, a cukor, a búzaliszt és a tea tekintetében.

Ez 500 millió dollár megtakarítást jelent az importőrök számára. Az alapvető élelmiszerek árának egy nappal korábbi befagyasztását azonban azóta számos kritika érte. Maga Alekszej Kudrin pénzügyminiszter is bírálta a lépést: a kormánynak szerinte befagyasztás helyett stabilizálnia kellene az árakat. Az árak emelkedése a nemzetközi élelmiszerpiacon hosszú távú jelenség, ami új lehetőségeket kínál az orosz termelők számára is. A szakértők és az üzleti élet képviselői szintén nemtetszésüknek adtak hangot: az intézkedés az orosz üzleti szövetség becslései szerint mintegy 20 milliárd rubel veszteséget okoz a termelőknek, ami több, mint a mezőgazdaság teljes állami támogatása, ezenkívül akadályozza az agrártermelés és a kereskedelem növekedését.