Ötszázhetvenmillió euró osztalék a külföldieknek

2005.05.04. 08:39
A tavalyi év után kifizetett csaknem 172 milliárd forint osztalékból 143 milliárdnyi jut a külföldi tulajdonosoknak. Ebből a szakmai befektetők kisebb, a pénzügyiek nagyobb részt kapnak, mint tavaly.

A tőzsdei társaságok külföldi tulajdonosai az idén 570 millió eurót vonnak ki a magyar társaságokból, ami mintegy 80 millió euróval (15,7 százalékkal ) több a tavaly kivont összegnél. A 16 osztalékot fizető tőzsdei társaság 172 milliárd forintos kifizetett osztalékából 143 milliárd jut a külföldieknek, ebből 61 milliárd a szakmai és 82 milliárd a pénzügyi befektetőknek.

Osztalékot duplázott az OTP és a Mol

Tavaly még több jutott a szakmaiaknak, ám azóta három - igen jó osztalékfizetőnek számító - áramszolgáltatót (Édász, Titász és Dédász) az E.On Hungária kivezetett a tőzsdéről. (Ha ezeket is számoljuk, a külföldiek osztaléka 620 millió euróra hízna.)

A mintegy 570 millió euróból több, mint 300 milliót június 1-jéig váltanak át (az Elmű és a Matáv osztalékát) a többi zömét június közepén (OTP és Mol), ám ennek ellenére nem valószínű, hogy az osztalékfizetés önmagában komolyabban gyengítené a forint kurzusát.

Az arányeltolódás másik oka, hogy míg az 59,6 százalékban a Deutsche Telekom tulajdonában álló Matáv fillérre ugyanannyit fizetett 2004 mint 2003 után (igaz, ehhez már az eredménytartalékához kellett nyúlnia), a kizárólag portfólióbefektetők tulajdonában álló OTP és a szintén szakmai befektető nélküli Mol megduplázta osztalékát. (Utóbbinál az OMV ugyan szakmabeli, de Mol-befektetése alapvetően pénzügyi jellegű.)

Az ÁPV-é a legnagyobb osztalékbevétel-növekedés

A tulajdonosok közül legnagyobb mértékben az ÁPV-nek sikerült növelnie az osztalékbevételeit, 4 milliárdról 7,6 milliárdra. Ez elsősorban az Antennának volt köszönhető, amelynek 4,1 milliárdos osztalékából 3 milliárd az állam zsebébe kerül. A Mol 2,1, a Richter 2,3, a Forrás 0,2 milliárd forinttal gyarapítja az idén az államkasszát.

A fővárosi önkormányzat - alapvetően az Elműből - összesen több, mint 1,7 milliárd forinthoz jut.

A hazai befektetők osztaléka nem lett sokkal több, mint tavaly (16 százalék a növekedés), ráadásul a növekmény szinte egésze az OTP javára írható. A bank osztalékából mintegy 4 milliárd forint megy hazai befektetői kezekbe, az összeg jó egyharmada a bank felső vezetőinek részvényeire jut.

A valódi kisrészvényeseknek nem jut sok osztalék, részesedésük a blue chipekben nem éri el a 2 százalékot. A többi cég közül talán a Zwackban van komolyabb magánbefektetői tulajdon, így a magánbefektetőknek jutó osztalék 2,5-3,5 milliárd forintra becsülhető. Valószínűleg persze jóval kevesebb osztalékot vesznek fel ténylegesen is magánszemélyek (most még 20, jövőre 25 százalékos adóval), ugyanis a fizetésnapok előtt a papírok jó része cégek számláira vándorol.