Gerzson
-3 °C
2 °C

Azeri bankot vesz az OTP

2008.09.05. 07:06
Kapcsolódók (11)
Bakui lapértesülések szerint az OTP lehet az azerbajdzsáni Unibank vevője. Urbán László vezérigazgató-helyettes megerősítette a tárgyalások hírét. A bank mérlegfőösszege meghaladja a 100 milliárd forintot.

Az OTP Bankot nevezte meg az Unibank lehetséges vásárlójaként Francis Delaey, az EBRD bakui képviselője a TrendCapital című azeri gazdasági hetilapnak adott interjújában - adta hírül az MTI. Delaey emlékeztetett arra, hogy az EBRD 2003-ban szállt be az Unibankba és stratégiája szerint 5-7 év után kívánja eladni részesedéseit. Egy azeri honlap már augusztus 22-én jelezte, hogy a legnagyobb magyar bank lehet a vevője az egyik vezető helyi banknak. Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese lapunk érdeklődésére megerősítette: valóban folynak tárgyalások egy azerbajdzsáni bank megvásárlásáról (ezek tényét lapunk már három hete megírta). Urbán elmondta, amennyiben ezek sikerre vezetnek, az OTP tájékoztatja a nyilvánosságot, ám az Unibank nevét nem mondta ki.

A kiválasztott bakui bank 2002-ben jött létre két kisebb kereskedelmi bank egyesülésekor. Majd 2003 novemberében az EBRD 5 millió dolláros befektetéssel 20 százalékos részesedést szerzett a bankban. Azután 2005-ben egy tőkeemelés során a DEG, a német állami befektetésösztönző társaság (amely annak idején a Globusban is ugyanilyen arányban tulajdonos volt) 8,33 százalékot szerzett benne. Az Unibank jelenlegi jegyzett tőkéje 15 millió manát (egy azeri manát 1,24 dollárt ér), saját tőkéje a féléves adatok szerint közelít az 50 millió manáthoz. A bank különösen az autóhitelezésben és lízingben erős, hitelportfóliójának 22 százalékát ezek a hitelek teszik ki. Az Unibank piaci részesedése az azeri bankszférában 5 százalékos, mérlegfőösszege 2008 első félévében csaknem egyharmadával nőtt, tőkemegfelelési mutatója 14 százalék.

A 17 fiókkal rendelkező Unibank főrészvényese a részvények 50,6 százalékával Eldar Garibov, két másik bankvezető pedig 17,5, illetve 7,5 százalékkal rendelkezik.

Az EBRD pakettje jelenleg 15,2 százalékos. A Napi értesülése szerint az OTP ötéves távlatban bizonyosan 100 százalék megszerzésére törekszik az Unibankban, de addig könnyen elképzelhető, hogy beéri 51 százalékkal. Logikus lenne feltételezni, hogy egy erős helyi partnert szeretne maga mellett tudni, ami azt jelentené, hogy Eldar Garibov pakettje zömét megtartaná. A bank vételárát egyrészt Azerbajdzsán bámulatos gazdasági fejlődése (a GDP tavalyi növekedése 25 százalékos volt, de még az olajipar nélkül is meghaladta a 11 százalékot), másrészt a helyi, 47 bankból álló bankrendszer gyors növekedési lehetőségei (az összesített mérlegfőöszeg a GDP mindössze 26 százalékára rúg), harmadrészt a bankok világméretű, általános leértékelődése határozza meg. Az OTP egy-két éve még 5-ös P/BV szorzóval vett Ukrajnában és Oroszországban bankokat, ám az azeri bank ennél nyilván olcsóbb. A vételár nagyságrendileg, durva becsléssel 200 millió dollár körül alakulhat, ami az OTP számára nem jelent érdemi összeget. (Ez nagyjából ötöde a Groupamától szeptember végére várható Garancia-vételárnak és másfél havi eredménynek felel meg.) Ugyanakkor a vétel után komoly forrásigénnyel kell számolni.

Az akvizíció az OTP életében azért is történelmi, mert - ha létrejön az üzlet - a nyolc országban több mint ezer fiókkal rendelkező magyar bank először terjeszkedik Európa földrajzi határain túlra. Az ötmilliós, 17 ezer dolláros fejenkénti GDP-vel büszkélkedő Azerbajdzsán ugyanis már a Kaukázuson túl fekszik.