Romániai OTP-akvizíció osztrák vezénylettel?

A román privatizációs ügynökség levélben tudatta az OTP-vel, hogy szeptember 12-ről 20-ra halasztja a BCR megvásárlására vonatkozó szándéknyilatkozatok befogadásának határidejét. A Román Nemzeti Bank alkormányzója kijelentette, hogy az OTP részvételét csak úgy tartja elfogadhatónak, ha a konzorciumot a BA-CA vezeti.
Meglepte a román vagyonügynökséget, hogy a korábban várt 5-10 érdeklődő helyett csak ketten maradtak a Banca Comerciala Romana (BCR) kérői közül. A NAPI Gazdaság értesülései szerint ezzel magyarázható, hogy az ügynökség szeptember 12-ről 20-ra halasztotta a benyújtott szándéknyilatkozatok befogadását. A befogadás a feltétele a BCR-ről készült információs memorandum átadásának, ám ehhez az is szükséges, hogy a vevőjelöltek aláírják a román vagyonügynökség által szerkesztett titoktartási nyilatkozatot.

Mivel a privatizációs eljárás többi határideje - lehet, hogy csak egyelőre - változatlan, a következő fontos dátum október 31. E napig kell az OTP-BA-CA konzorcium tagjainak kötelező érvényű vételi ajánlatot tenniük a BCR-re. Ezután kezdődik a szerződés körülményeiről és az árról szóló alkufolyamat, végül márciusban zárulhat le a privatizáció. A formális birtokbavételhez természetesen az érintett országok bank- és versenyfelügyeleti hatóságainak engedélye is szükséges.

Nem sok esélye van a magyar banknak

A BCR-privatizáció előtt tornyosuló akadályokat jelzi, hogy - mint arról a Mediafax hírügynökség beszámolt - a Román Nemzeti Bank alkormányzója az OTP akvizíciókban való tapasztalatlanságára és csekély tőkeerejére hivatkozva nem tartja elképzelhetőnek, hogy a magyar bank vezesse a konzorciumot. A Román Nemzeti Banknak emellett véleményeznie kell a jelentkezőket.

Az alkormányzó megjegyezte, csak egy BA-CA vezette konzorciumnak lehetnek reális esélyei, ami azt jelenti, hogy az OTP csak kisebbségi részesedéshez juthat. A német HVB romániai igazgatója mindenesetre nem késlekedett kijelenteni, hogy az osztrák BA-CA bevonása az ügyletbe csak jelképes jelentőségű, Románia legnagyobb kereskedelmi bankjának vásárlója valójában Európa harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Hypovereinsbank, amely a BA-CA száz százalékos tulajdonosa.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31