Alig maradt el
A budapesti Hilton kis híján megtelt, Szeidl Ágnes, szobafoglalás-vezető elmondta, hogy szobáik 90 százaléka volt foglalt a hosszú hétvége alatt, ez az eredmény alig marad el a tavalyi telt háztól. A turisták főként Nagy-Britanniából, Németországból, Ausztriából és Olaszországból érkeztek, többnyire fapados légitársaságok repülőgépeivel, 2-3 napra. Ez az információ alátámasztja azokat a tavalyi adatokat, amelyek szerint a küldő országok listáját Németország vezeti, majd Nagy-Britannia és Olaszország következik.
A foglalások döntő többsége a Hiltonban jóval az ünnepek előtt megtörtént, néhány olasz hagyta csak az utolsó pillanatra a hotelválasztást. Magyar vendég csupán elvétve akadt a külföldiek mellett.
Másfélszeres eredmény
A háromcsillagos Amadeus Hotel szobakihasználtságában szintén jelentős javulás állt be: az olasz utazóknak köszönhetően 150 százalékos eredményt értek el a megelőző évhez képest. A Balaton mellett szintúgy sikeres időszaknak bizonyult a húsvét. A siófoki Panoráma Hotelben például több mint duplájára nőtt a vendégek száma a 2004-es forgalomhoz képest, a háromcsillagos Hotel Füredben - igaz ugyan, hogy csak a veszprémi nemzetközi gyermek-kézilabdakupa miatt - mind az eltöltött éjszakák, mind a bevétel tekintetében jelentős növekedést könyvelhettek el. Mindkét helyen legalább két héttel húsvét előtt megtörtént a szobafoglalások döntő hányada, és itt is a külföldiek vitték a prímet, ami a létszámot illeti.
A veszprémi Villa Medici ebből a szempontból kivétel, hiszen gyakorlatilag 100 százalék volt a hazai látogatók aránya. A vendéglátó egységek szinte mindenhol akciós húsvéti csomagokkal, külön programokkal, menüvel csábították a pihenni, kikapcsolódni vágyókat - amint látszik, sikerrel. Így biztosra vehető, hogy a KSH által nyilvánosságra hozott januári 38,3 és februári 44,9 százalékos szobafoglaltság (a legalább háromcsillagos szállodákra vonatkozóan) tovább növekszik márciusban.
A magyarok - már aki kimozdult - itthoni wellnesshoteleket választották, vagy valahol Európában töltötték a nagypéntektől húsvét hétfőig terjedő időszakot. A Vista utazási iroda Londonba, Párizsba, Rómába, illetve Máltára szervezett utakat, amelyekre hamar betelt a létszám, pedig nem is hirdettek meg külön akciókat. Az Európán kívüli célpontok népszerűségének a négynapos hétvége határt szabott.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon