A Vegyépszer nem indulhat az autópálya-tenderen

A szerdai Közbeszerzési Értesítőben megjelenő, négy autópálya-beruházással kapcsolatos felhívás alapján a Vegyépszer bizonyosan nem indulhat a pályázaton. A pályázatra ugyanis csak olyan cégek jelentkezhetnek, amelyek átadott autópályát tudnak referenciaként felmutatni.
Legkésőbb a csütörtöktől számított 26. napon adhatják be a jelentkezők az M7-es Balatonszárszó-Ordacsehi, az M3-as Polgár-Görbeháza, valamint az M7-es Becsehely-Letenye és az M70-es Letenye-Tornyiszentmiklós közötti szakaszának megépítésére vonatkozó részvételi ajánlatukat a Nemzeti Autópálya Rt.-hez.

Az útépítő cégek tehát szeptember 23-áig dönthetik el, indulnak-e a tenderen. Az előminősítési eljárás eredményhirdetése az első szakasz esetében október 7., a második esetben október 17., a legutolsónál pedig a hónap vége.

A közbeszerzési törvény szerint ezt követően az NA Rt.-nek 5 napon belül kell felkérnie a cégeket a részletes, immár az árakat is tartalmazó ajánlattételre. Ezután a társaságoknak legalább 40 nap áll rendelkezésükre, hogy elkészítsék ajánlatukat, vagyis az első szakasznál kedvező esetben november közepén nyújthatják be pályázatukat a jelentkezők, ami után az NA Rt. legfeljebb 60 napig vizsgálhatja azokat (ez az időszak 30 nappal meghosszabbítható).

A győztesek kiválasztása tehát optimális esetben akár már novemberben megtörténhet. Az eredményhirdetést követően a kiíró leghamarabb 8 nap múlva köthet szerződést a győztessel. A legkésőbbi pályázatnál az eredményhirdetés optimális esetben is csak az év végén várható.

Fél évet csúsznak a korábbi határidők

Vélhetően a kiíró sem számol a tavaszinál korábbi munkakezdéssel, hisz mindhárom projekt esetében 2003 márciusában kívánják átadni a terepet a kivitelezőnek. A pályázat szerint a nyerteseknek a Balatonszárszó és Ordacsehi közötti szakaszt 2005 júniusáig, a többi építkezést pedig 2004. június végéig kell befejezniük.

A korábbi, időközben elvetett meghívásos pályázathoz képest tehát körülbelül fél évet csúsznak a határidők. Az Ordacsehinél lévő szakaszt ugyanis a korábbi változatban 2004 novemberéig, a többit 2003 novemberéig kellett volna elkészíteni.(A tenderre meghívott cégek által ajánlott összesített legkedvezőbb ár 109,4 milliárd forint volt az említett pályaszakaszokra).

A Vegyépszer nem pályázhat

Nem indulhat a jelenlegi pályázaton olyan társaság, amelyik az elmúlt három év mindegyikében veszteséges volt, saját tőkéje nem érte el a 200 millió forintot, éves bevétele pedig 8 milliárd forint alatt volt.

Szintén nem vehet részt a pályázaton az a cég, amelyik az utóbbi öt évben nem rendelkezik referenciaként legalább 10 kilométer hosszú, kétszer két nyomsávú, a forgalomnak átadott új építésű autópályával. Ez a kikötés elvágja a beruházástól a Vegyépszer Rt.-t, amely az elmúlt időben autópálya-felújításban, illetve autóút-építésben szerzett tapasztalatokat, illetve csak folyamatban lévő autópálya-beruházása van.

Kizáró ok továbbá, ha a cég nem rendelkezik minimum napi 20 ezer köbméter földmunka elvégzéséhez, 2 ezer tonna aszfaltburkolat építéséhez és 500 köbméter beton előállításához szükséges saját gépi kapacitással. A közbeszerzési törvény alapján előnyben kell részesíteni azt az ajánlatot, amelyik növeli a kis- és középvállalkozások részvételi esélyeit.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25