Kihallgatások paprikaügyben

2004.11.02. 00:44
A Nemzeti Nyomozóiroda külön csoportot állított rá a fűszerpaprikaügyre, amelynek annyi pozitívuma legalább van, hogy a jövőben tételes vizsgálathoz kötnék a behozatalt.
Az elmúlt napok történései azt erősítették meg, hogy az élelmiszer-biztonság nem gyerekjáték - mondta a miniszterelnök azt követően, hogy látogatást tett az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetben, ahol az érintett tárcák és szervezetek vezetői jelentést tettek a szennyezett fűszerpaprikával kapcsolatos intézkedésekről. Az Élelmiszer-biztonsági Hivatal felügyelete néhány héten belül átkerül az egészségügyi tárcához, mivel jelenlegi helyén, az agrártárcánál a gyártók érdekei jelennek meg legerősebben - tette hozzá a kormányfő. Az eset kapcsán a kormányzatnak is le kell vonni a tanulságokat, ennek első lépéseként az Európai Unió (EU) illetékes bizottságánál kezdeményezik, hogy a fűszerpaprika behozatala legyen tételes vizsgálathoz kötve.

A Nemzeti Nyomozóirodán (NNyi) belül külön csoport foglalkozik a szennyezett fűszerpaprika ügyével, és péntek délután meg is kezdődtek a tanúkihallgatások. A nyomozóiroda "visszaélés ártalmas közfogyasztási cikkekkel" jogalappal indított nyomozást, de a fogyasztók megtévesztése miatt is vizsgálódik - mondta Liszka Károly, a szervezet helyettes vezetője. Létrehoztak egy új nyomozócsoportot, amelynek az a feladata, hogy kiderítse, milyen mennyiség került forgalomba a szennyezett őrleményből, mely cégek, mikor és honnan hozták be azokat, s a forgalomba kerülésért kit milyen felelősség terhel.

Nem szándékos

A jelenlegi adatok szerint úgy tűnik, hogy gondatlanságból elkövetett cselekményről van szó, azaz nem szándékosan keverték be a szennyezett őrleményt a magyar termékekbe. A nyomozásnak azt is meg kell állapítania, hogy a szállítmányok ellenőrzése rendben megtörtént-e. Ha nem, akkor a felelősség kérdése az ellenőrző szervekre is kiterjedhet. Az elmúlt hónapban Bács-Kiskun megyében felfedezett szennyezett fűszerpaprika-szállítmányokkal kapcsolatban Liszka elmondta, hogy akkor 22 tonna dél-amerikai őrlemény került az országba Amszterdam érintésével. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) szerint nehézkes volt az ÁNTSZ tájékoztatási rendszere a paprikaügyben, ugyanis több nagy felhasználó hivatalosan nem kapott értesítést arról, milyen termékekre kell fokozottan figyelnie.

Éppen emiatt a gyártók képtelenek voltak pontos tájékoztatást adni a kereskedőknek, akik többsége olyan terméket is visszavett a polcairól, amelyeket nem érintett az ügy. Információink szerint a legnagyobb felhasználók a botrány kipattanását követő órákban azonnal megkezdték kérdéses termékeik bevizsgálást, amely miatt az akkreditált laboratóriumok leterhelté váltak. A folyamatosan visszaérkező vizsgálati eredményeket a felhasználók képtelenek voltak elektronikus úton továbbítani a tiszti orvosi szolgálathoz, ami ugyancsak időkiesést okozott a termékek tisztázásánál.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) szerint a fogyasztók életének, egészségének veszélyeztetését semmi sem mentheti. Az egyesület úgy véli, hiába védekeznek azzal egyes hazai paprikafeldolgozók, hogy az EU-ba érkező importot nem az ő dolguk ellenőrizni. Némelyik tagországban ugyanis nem állapítanak meg a mérgező aflatoxinra határértéket, ezért e szempontból meg sem vizsgálják a kikötőikbe érkező szállítmányokat. Az OFE szerint tehát a magyar paprikafeldolgozóknak kell ellenőrizniük az általuk felhasznált importterméket.