Végórában a magyar Parmalat-ügy

2004.01.23. 12:26
Az InfoRádió értesülése szerint hétfőnél tovább nem várnak a tejtermelők arra, hogy a magyar Parmalat megegyezzen a bankjaival és rendezze adósságait. A rádió úgy tudja, hogy a termelők tegnap este több órás, eredménytelen tárgyalást folytattak a tejcég vezetőivel, ma délután pedig az olasz Parmalattal állítólag tulajdonosi átfedésben lévő Catone céggel ülnek asztalhoz. Az ötven beszállító közül négy-öt már felmondta a szerződését.
Az InfoRádió úgy tudja, hogy január 26-a után sorban fog szerződést bontani a magyar Parmalattal kapcsolatban álló mintegy ötven magyar tejszállító, a cég ugyanis a többségüknek még a tavaly november leszállított tejet sem fizette ki, miközben a termelők zöme most is szállítja a tejet Székesfehérvárra. A termelők képviselői tegnap késő estig sem tudtak megegyezni a magyar Parmalat vezetőivel, akik hétfőig kértek haladékot arra, hogy megegyezzenek a bankokkal. A termelők nem örültek az újabb, ezúttal általuk is véglegesnek minősített határidőnek, és garanciát kértek arra, hogy a Parmalat - akár jelzálog útján is - megadja a pénzüket. Ezt a garanciát a rádió értesülései szerint azonban nem kapták meg.

A termelők különösen nehéz helyzetben vannak amiatt is, hogy a Parmalat szerződés szerint egy hónap csúszással fizeti ki a leszállított tej árát, így előlegre csak a tárgyhónapot követő hatodikán, zárófizetésre pedig a tárgyhónap végén számíthatnak. Mégis kétszer is meggondolják, hogy szakítanak-e a Parmalattal, hiszen a cég 60-70 millió liter tejet vásárol fel évente, és erre nem lenne könnyű néhány nap alatt új, hasonló árú felvásárlót találni.

Sorsára hagyja?

Mindazonáltal a termelők úgy gondolják, hogy a magyar cég sorsa inkább tőlük függ, mintsem az olaszoktól, hiszen termelők nélkül egyetlen cég sem boldogulhat. Zilahiné Varga Piroska, a több mint harmincmillió forinttal bennragadt jászkiséri Laktored Kft. vezetője például hétfőig sem várt, és szerződést bontott. Ő a cég közlésével ellentétben úgy tudja, hogy az olasz anyacég sorsára akarja hagyni a magyar leányvállalatot.

A magyar Parmalat megvásárlása nem valószínű, szakértők szerint azért, mert a hazai túltermelés miatt üzemre senkinek sincs szüksége. Annál inkább a 18 milliárdos hazai tejpiacra. A Danone korábban már cáfolta, hogy megvásárolná a magyar céget. Az InfoRádió úgy értesült, hogy a termelők pénteken ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, de már nem a Parmalattal, hanem azzal a Catone nevű, budaörsi székhelyű olasz céggel, amelyik a Parmalat szállításait intézi. A Catone álltólag részben közös tulajdonú az olasz Parmalattal. A tárgyalás témája nem szivárgott ki.