Jogi lépéseket fontolgat a budapesti Prestige Towers és a Prestige Rómaipark fejlesztője az ellen az amerikai lakóparkokat építtető cég ellen, amely Wisconsinban, a híres Green Bay negyedben kínálja luxuslakásait ugyanazon a néven, amit a magyar fejlesztő Budapesten használ.
A magyar fejlesztő szerint szinte kizárt, hogy az amerikai Prestige Towers Park véletlenül használja ugyanazt a nevet. Szili Balázs, a cég marketingért és értékesítésért felelős igazgatója elmondta, levélben már felvették az amerikaiakkal a kapcsolatot, ám eddig érdemi választ nem kaptak.

Az amerikai tornyok
A budapesti luxuslakások egyik tervezője, Paulinyi Gergely (Mérték Építészeti Stúdió Kft.) úgy véli, nemcsak a név és a reklámszövegek hasonlítanak kísértetiesen egymáshoz, de bizonyos tekintettben maga a lakópark is. Noha arculatilag van különbég a két projekt között, tartalmilag mégis sok a hasonlóság.
Jó példa erre a házak szolgáltatási kínálata. Mind a kettőt úgy alakították ki, hogy szállodai minőséget nyújtsanak minden lakónak. Így például mindkét projekt rendelkezik porta- és sofőrszolgálattal, és designerek segítségét is igénybe lehet venni, ha valaki szeretné igazán divatossá tenni lakását.
Mindez nem jelenti azt, hogy egymást másolták volna a két projekt tervezői. Magyar viszonylatban inkább annak bizonyítéka lehet a két lakópark közötti hasonlóság, hogy végre Budapesten is sikerült olyasmit felépíteni, ami bárhol a világon megállná helyét.
A mai lakóparkok építésénél még csak ritkán veszik figyelembe azokat a trendeket, amelyek meghatározzák a világvárosok arculatát - magyarázta Paulinyi Gergely. A hazai építészet ma még nehezen képes elszakadni a klasszikus térformálástól és az eddigi épületszerkesztési hagyományoktól. Mindez persze nem a tervezők szaktudásának hiányából fakad, hanem inkább abból, hogy a befektetők többsége még nem látta be, milyen inspiráló hatása lehet az egész magyar ingatlanpiacra annak, ha valóban modern, de időtálló lakóházakat terveztetnek és építtetnek.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon