Egy lépéssel közelebb Csányi a Pickhez

A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte, hogy a Csányi Sándor érdekeltségében tartozó Dél-magyarországi Húsipari Rt. irányítást szerezzen a Pick Szeged Rt. felett. A GVH eljárásaiban a fúziók versenyre gyakorolt hatását vizsgálja. A versenytanács azért engedte az üzletet, mert szerint a Pick Szeged és a Délhús összefonódása nem hoz létre a hatékony versenyt akadályozó erőfölényt.
A Délhús 2005. április 12-én azért kérte a versenyhivatal engedélyét, mert vezérigazgatóját megválasztották a Pick Szeged igazgatóságának elnökévé. A Délhús 2005. június elején nyilvános vételi ajánlatot tett a Pick Szeged részvényeire, azzal a kikötéssel, hogy köteles a felajánlott részvényeket elfogadni, ha a nyilvános ajánlattételi határidő lejártakor a felajánlott együtt szavazati joga a Pickben 50 százalék fölé emelkedik. Ezzel a tranzakcióval versenytörvény szerint az 50 százalék feletti szavazati joggal megvalósul a Pick Szeged feletti irányításszerzés.

A többségi szavazati jogot biztosító részvények megvásárlásával megvalósuló összefonódásról a GVH-nak döntést kellett hoznia. A GVH engedélyezési eljárását az sem akasztotta meg, hogy a PSZÁF az ajánlat jóváhagyására irányuló eljárást felfüggesztette. Az, hogy a GVH versenyszempontból nem tiltja az összefonódást, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a tranzakció végbemegy. Az összefonódás érvényességéhez az ajánlat sikeressége és a PSZÁF engedélye is szükséges - emlékeztet a versenyhivatali közlemény.

Régen fáj Csányi foga a Pickre

Már március elején híre ment, hogy a pécsi székhelyű Délhús Rt. megvásárolni a szalámijával világhírűvé lett Pick Szeged Rt.-t. A Délhús 99,15 százalékos tulajdonosa a holland International Meat Trading and Investment Company, amely mögött Csányi Sándor áll. A pécsi cégtől, amely mára a magyar húspiac 14-15 százalékát birtokolja, piaci hírek szerint 18-20 milliárd forintot kért Pickért az egy kivásárlást követően 95,2 százalékban tulajdonos Arago Rt.

A Délhús március közepén 31,2 százalékos tulajdonrészt szerzett a Pickben. Az Arago további mintegy hatvan százalékos részvénycsomagját áprilisban vette meg két magánszemély, akik összesen 1041820 darab, egyenként 1000 forint névértékű törzsrészvényt vásároltak. Piaci körökben már akkor azt jósolták, hogy a két "pénzügyi befektető" eladja tulajdonát Csányi egyik érdekeltségének.

Százmilliós bírság, egyhónapos felfüggesztés

Ők ketten - Brazsák József és Csarodai József - július 6-án 50-50 millió forintnyi bírságot kaptak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől összehangolt tulajdonosi magatartás miatt. Ez volt az eddigi legmagasabb összegű bírság, amit ilyen ügyben a felügyelet kiszabott. A PSZÁF ezzel egyidejűleg 30 napra fel is függesztette a Délhús Rt. által a szalámipapírra tett nyilvános vételi ajánlat elbírálását.

A Délhús-Pick csoport a piac vezető szereplője, éves forgalma legalább 65 milliárd forint. Ha a Délhúsnak sikerül a Pickben többségi tulajdont szereznie, szakértők szerint hosszabb távon nem zárható ki a két cég fúziója sem.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58