Színház lesz a plázából?

Befuccsolt a Pólus Holding Rt. Barcson felépített plázája, ahol a bolthelyiségek fele üresen áll. Az üzletközpontokat építő cég hajlandó lenne eladni az épületet az önkormányzatnak, amely kultúrcentrumot telepítene belé.
Nagyjából két milliárd forintjába került a beruházónak 1998-ban a 3300 négyzetméter alapterületű "Pólus Dráva" fantázianevű üzletközpont, ám a Napi Gazdaság szerint ennél kevesebbért is szabadulna a gazdaságtalan kolonctól.

Csökkent a balkáni roham

A településen eredendően azért kezdtek építkezésbe, mert számítottak a horvát bevásárló turistákra, hiszen a szomszédos országban rettenetesen magasak az árak. A kilencvenes évek végétől azonban fogyni kezdetek a horvátok (mármint a határ ezen oldalán) és csökkent a forgalom.

Bár eredetileg úgy tervezték, hogy az áruházat később bővítik és műjégpályát is építenek mellé, mára az üzlethelyiségek fele üresen áll. A Napi információja szerint a Pólus Rt. tárgyalásokat kezdett a jövőről, többek között az önkormányzattal.

Kell a kultúra

A helyhatóságnál elmondták, hogy Barcsnak szüksége lenne egy többfunkciós, színházként, moziként vagy konferenciateremként használható létesítményre. Mielőtt döntenének, felmérik az átalakítás költségeit.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19