Menjünk a főnökkel kaszinóba!

2007.05.28. 15:40
Április végén új típusú üzleti tréning elindítását jelentette be egy három magyar pókerjátékossal együttműködő – szintén magyar – tanácsadócég. Ez a kvázi világszabadalom, amely nyomán most indítják az első tréningeket, mégsem új ötlet. Egy ugyancsak magyar tanácsadócég már csaknem húsz cég képviselőinek tartott tréningeket – hasonlóan extrém, a lovin rendezett foglalkozások után.

Tavaly egy olyan cég, amelynek már régóta tartunk tréningeket, egyedi ügyfeles programot kért tőlünk. A Kincsem Parkba, a lovira vittük ki őket. Ott ismertük fel, hogy ez nagyon jó terep, ahol megfelelő körülményeket teremtve tettenérhető a kockázatvállalási és döntéshozatali készség. A program folytatásaként három bemutató tréninget is szerveztünk, ahol döntéshozatallal és kockázatvállalással foglalkoztunk, de jött a tél, amikor hét közben nincsenek versenyek. Elkezdtünk gondolkodni, hol lehet hasonló helyzetet modellezni. Ekkor hallottam a tévéközvetítésekből is ismert, Texas Hold'em szabályok szerint játszott online pókerről, és amikor egy kicsit utánajártam a témának, rájöttem: ez az, ami nekünk kell – mesél a kezdetekről Németh László, a Gordio Tanácsadó Csoport alapítója, ügyvezető igazgatója.

Primitív környezetben hihetetlen mélységek

A pókert mintha a tréningezésre, vezetőképzésre találták volna ki. A roppant primitív, tíz perc alatt elsajátítható szabályrendszer mögött hihetetlen mélységek rejtőznek, miközben nagyon sok analógia van a pókerezés közben előforduló helyzetek és az üzleti szituációk között – mondja a szervezetfejlesztéssel és marketing-tanácsadással is foglalkozó cég vezetője.

Példaként említi, hogy az Amazonon a "poker" címszóra rákeresve több mint ötvenezer könyvet ajánl a rendszer, tehát már elképesztően sokakat ihletett meg ennek a játéknak valamely jellemzője. Mind a pókerezésben, mind az üzleti életben nagyon sokféle stratégiára van lehetőség – miközben sem azt, hogy ki a jó pókeres, sem azt, hogy ki a jó vezető, nem lehet objektív mérőszámokkal megmérni.

Viszonyok születnek

Németh László az elméleti ismeretek megszerzése után még tavaly ki is próbálta az online játékot, és bár nyert is, bukott is, elsősorban nem az eredmények izgatták; már akkor is olyan szemmel nézte a dolgot, hogyan lehet a pókerjátékot a tréninghez adaptálni. Az első érdekes tapasztalatot az első napok egyikében megszerezte: ketten "ültek" egy on-line asztalnál, és míg a többi játékosra vártak, chaten váltottak néhány szót.

Amikor elkezdődött a már tízfősre bővült parti, beszélgetőpartnerével volt valamiféle közösség köztük. "Ennek ellenére persze ellene is emeltem, ha olyan lapom volt, le akartam győzni őt is, mégis: volt köztünk valamiféle viszony. Éppúgy, mint például a főnök és az elküldendő beosztott között" – meséli Németh.

Egyébként is nagyon fontos az érzelmek hatása akkor, amikor az értelmünkkel kellene döntéseket hoznunk. Ha kapunk egy ászpárt, amivel a kezdetekben ragyogóak győzelmi esélyeink, beléjük szeretünk, és gyakran akkor sem tudjuk eldobni őket, amikor már nyilvánvaló, hogy a szakadék felé haladunk, miközben ellenfeleink egyre többet és többet emelnek.

Kockáztass okosan

Itt persze egy idő után már az is szerepet játszhat, hogy betettünk egy nagy rakás pénzt a bankba, és fáj azt elveszíteni. Így tovább játszunk – és jó eséllyel a végén még többet veszítünk (ahogyan egy cégnél is vannak projektek, amelyeken annál többet buknak, minél később szállnak ki belőlük).

Kockázatvállaló képességünkről egyébként is sokat elárul a póker: mivel az embernek sokkal nagyobb fájdalom elveszíteni valami meglévőt, mint nem megnyerni valamit, sokan – ez a zöld asztalnál is kiderül – túl kevés kockázatot vállalnak; ez a "tutira játszás" például egy banki kockázatelemzői pozícióban káros is lehet, említ példát a szakértő.

A legerősebb analógia a póker és az üzleti élet között Németh László szerint az, hogy mindkettőben hiányos információkra alapozott kockázatelemzés nyomán kell a legjobb döntést meghozni. Ennek során helyesen kell megítélni a lapjaim (a való világban a cégem, a projektem) erősségét, jól kell megéreznem, hogy milyen valószínűséggel fognak javulni; emellett meg kell becsülnöm, hogy a konkurenseimnek milyen lapjaik vannak, és milyen eséllyel fognak azok javulni, és mindezek mellett kiemelkedően fontos, hogy mekkora a megnyerhető "bank" mérete. Egy pókerjátszma egyben a modern cégvezetésben egyre nagyobb szerepet játszó változásmenedzsment gyakorlására is kitűnően alkalmas.

Háromtucatnyi analógia

A tanácsadócég csapata a múlt év végére dolgozta ki azt a módszertant, amelyet 37, az üzleti és a pókerjátszmák világa közötti analógiára alapoztak. Februárban megkezdték a bemutató tréningeket, amelyek során finomítottak a módszeren, és csökkentették a tréningbe bevont szituációk mennyiségét. Eddig már csaknem húsz cég képviselői szerezhettek tapasztalatot a kaszinóban rendezett tréningeken (amelyeknek egy- és kétnapos változataik is vannak).

A résztvevőknek már a tréning előtt hetekkel küldenek egy rövid pókerismertetőt, majd a kaszinóban is egy pókerbemutatóval kezdődik a program. "Ez nem elsősorban a szabályokról szól – hiszen azt néhány perc alatt meg lehet jegyezni –, hanem inkább azokról az elvekről, amelyek nélkül a póker nem stratégia, hanem csak egyszerű szerencsejáték" – mondja Németh László.

Két lap, négy ember, harminc perc

Egy valós tréning során először nyitott lapokkal játszanak, előre leosztott szituációkat visznek végig, majd a játék után értékelik is az egyes helyzetekben hozott döntéseket. Később már nemcsak nyílt, zárt lapokkal is játszanak, de a játékmenetek elemzései ilyenkor sem maradnak el.

Amikor csoportos döntéshozatali tréning van, általában négy játékos csapatként játszik, és együtt kell dönteniük a stratégiáról. "Ha eltart félóráig eldönteni, hogy dobnak vagy tartják a hívást, el lehet gondolkodni, hogyan működik a döntéshozatal éles szituációban, a munkahelyen" – mondja Németh László. A nap (vagy a kétnapos tréning) egy másfél órás, "éles", a már megismert Texas Hold'em szabályai szerint játszott pókerjátszmával zárul.

A tréning során egyes leosztások után nemcsak az elemzés a fontos, de az is, hogy a játékosok hogyan reagálnak például a kudarcra. Vannak, akik képesek beismerni, hogy hibás döntést hoztak, míg mások igyekeznek elkenni, megmagyarázni a dolgot. Vannak vállalati kultúrák, amelyekben jellemző, hogy már előre magyarázkodni kezdenek az emberek, másokban humorral próbálják elütni a kudarcot. Ezek az elkenéses stratégiák a szakértő szerint egytől egyig károsak. A lényeg ugyanis az lenne, hogy megtanulják kimondani: ezt elrontottuk. Amit persze néha nehezebb, mint eldobni egy ászpárt.