A piac szerint Gyurcsány éppenhogy, de túlél

2008.09.02. 12:16
Valahogy sikerül Gyurcsány Ferencnek biztosítani a parlamenti többséget a sorsa szempontjából kritikus adó- és költségvetési törvényekhez, így miniszterelnök maradhat - ez az egyik eredménye a Portfolio.hu felmérésének, amiben 30 elemző válaszait összegezték. Mindez a rövid távú piaci hatások szempontjából a legkedvezőbb kimenet - igaz, még az előrehozott választások esetén sem számítanak földindulásszerű piaci mozgásokra a közgazdászok. Az azonban a mostani felmérésből is kitűnik: a szakértők el tudnának képzelni ennél kedvezőbb forgatókönyvet is.

Az már korábban, a Portfolio.hu egy áprilisi felméréséből kiderült, hogy a piac úgy gondolja, az előrehozott választások lenne a legjobb kimenet hosszú távon, így az újraéledő politikai feszültség kapcsán ilyen normatív kérdést nem is tettek fel a makroelemzőknek, illetve az alapkezelők részvény- és kötvényelemzőinek.

A kérdés az volt, hogy a lehetséges politikai kimenetek közül melyikre számítanak leginkább. A többség szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök maradhat, legalábbis a konszenzus szerint ennek 51 százalék a valószínűsége. A többi kimenetre jóval kisebb esélyt lát a piac, ugyanakkor megjegyzendő, hogy ezekben közös pont, hogy a jelenlegi miniszterelnök távozik, és az egyesített esély 49 százalék.

Gyurcsány "életben maradása" rövid távon kedvező piaci reakciókat szül: a kötvényhozamok minimálisan mérséklődnek, a forint pedig kissé erősödhet. Ennek ellenére továbbra is érezhető: az elemzők hosszabb távon nem feltétlenül ezt a megoldást preferálják. "Ha Gyurcsány marad, akkor marad a langymeleg stabilitás, ha megy, akkor legalább változik valami" - foglalta össze az egyik válaszoló sokak véleményét. Ebben az az értékítélet is benne van, hogy a jelenlegi miniszterelnök továbbra is garanciát jelent a piac szemében arra, hogy a költségvetési fegyelem fennmarad.

Mennyi a rövidtáv?

A többi kimentnél sokkal kevésbé egységesek az álláspontok. Egy esetleges MSZP-SZDSZ szakértői kormánynál (amit a második legvalószínűbb kimenetnek tartanak az elemzők) már sokkal inkább "széttartanak" a várható piaci hatásokra adott prognózisok. A változások irányára szimmetrikusan érkeztek a válaszok, ebből alakult ki a nyugalmas összkép, mely szerint a kötvény és részvénypiacon nem lesz jelentős változás, a forint pedig kissé gyengül. Általában is igaz, minél inkább beláthatatlanok a forgatókönyv következményei, annál inkább arra számítanak az elemzők, hogy a piacon kedvezőtlen rövid távú tendenciák bontakoznak ki.

Így aztán nem meglepő, hogy az előrehozott választások esetén a legkellemetlenebbek a rövid távú reakciók. Ugyanakkor a "rövid táv" hosszáról megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint több hónap után jönne a korrekció, de van olyan vélemény is, hogy már az első kereskedési nap végére újraértékeli a helyzetet a piac, és pozitív folyamatok (hozamesés, árfolyam-növekedés) indulnának be.

Összességében tehát visszafogott hatásokkal lehet számolni, és ennek egyik legfőbb oka, hogy a politikai feszültségek eddig is megvoltak, a piac ezeket részben vagy teljesen folyamatosan beárazta - például a korábbi koalíciós szakadás kapcsán - hívják fel a figyelmet Duronelly Péter és Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő közgazdászai, akik hozzáteszik: Gyurcsány menesztésének lehetősége már többször felmerült, és egyre mérsékeltebb piaci reakciókat váltott ki.

Valójában már semmi nem olyan

Érezhető ugyanakkor egy finom fordulat a legutóbbi felmérésünkhöz képest. Nevezetesen, ma már minden lehetséges kimenet kapcsán több-kevesebb pesszimizmus érzékelhető a válaszokban, ami a hangulat romlására utal a piacon.

"Az adójavaslat erőtlen, a növekedési kilátásokat nem javítja, de legalább az inflációt sem dobja meg, és kisebb egyenlegromláson túl a költségvetésben sem okoz nagyobb kárt. Nagyjából ezzel számolt a piac, így véleményünk szerint rövidebb turbulencia után ismét erősödhetnek a kötvények. A forint a devizaadósság folyamatos beáramlása miatt tovább erősödik, a részvényekre pedig a szcenáriónak semmilyen hatása nem lesz, mivel a BÉT-et a nemzetközi piacok mozgatják most, nem a hazai sztorik." - írják a Budapest Alapkezelő szakértői arra az esetre, ha Gyurcsány Ferenc pozícióban marad.

A kezdeti bizonytalanság után az SZDSZ visszatéréséének is inkább pozitív hatást tulajdonít a piac. De az aggodalmaikat itt is hangoztatják a szakértők. "Az SZDSZ adójavaslata sem olyan lenne, ami fenekestül felforgatná a jelenlegi adórendszert. Mivel az SZDSZ-nek most feltehetően ugyanúgy nincs életképes adójavaslat a tarsolyában, mint az elmúlt tíz évben sem volt, nem is baj, hogy most egy hirtelen ötletbörzével nem akarják megváltani a világot." - fogalmazza meg a "kicsi is elég" elve alapján álláspontját Bebesy Dániel.

Bár a szakértői kormányzásban sokan látják a kitörési lehetőséget, aggodalmak itt is vannak bőven. A szakértői kormány szcenárió önmagában két szcenárió, hiszen egyelőre semmi garancia nincs azt illetően, hogy a szakértői kormánynak életképes, koncepciózus programja lenne. Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy egy pártok közötti zárt ajtók mögötti marakodás és osztozkodás platformja lenne egy "szakértői" kormány. Ilyenformán nem megjósolható, hogy mit csinál a kötvény- és a devizapiac, az viszont biztos, hogy a tőzsdét jobban fogja érdekelni a nemzetközi részvénypiaci hangulat, mint a hazai politika.