Valér
2 °C
8 °C

Teljesen ártatlannak tartom magam

2008.05.16. 16:19
Az Indexnek sikerült megtalálnia és szóra bírnia azt a postai munkavállalót, aki a posta vezérkarának hétvégi, villámgyorsan lezavart vizsgálata szerint egyedül felel a biciklitender körüli botrányért. Gergely László lapunknak azt nyilatkozta, nem is tudja, mivel vádolhatná a munkáltatója. Teljes ártatlannak tartja magát, döntési jogköre nem volt, és azt mondja: arról sem tud, hogy fegyelmi eljárás folyna ellene.
Fontosabb részletek
  • Tavaly decemberben jelent meg a hír, hogy a Magyar Posta mintegy 1,1 milliárd forintért csaknem 4800 kerékpárt és kerékpár-utánfutót, valamint 1900 biciklire opciót vásárol.
  • A kerékpárok ára miatt a Postát többször támadták, az időközben közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterré kinvezett Szabó Pál vezérigazgató által vezetett postai menedzsment megvédte a közbeszerzési ügyletet.
  • Az Index már január elején megírta, hogy éppen a Posta által elvárt paramétereknek megfelelőek a szlovén kerékpárok.
  • A HVG május 8-i számában adott hírt arról, hogy sérülhetett a közbeszerzés tisztasága, mert a tender kiírása előtt jutott hozzá a később nyertes a kerékpárok bizonyos paramétereihez.
  • Szűts Ildikó új postai vezér május 13-án bejelentette: vizsgálatot indított a kerékpárbeszerzésről a birtokába került új információk miatt. Egy beosztott dolgozót felfüggesztettek, és felkérték a Közbeszerzési Döntőbizottságot a tender felülvizsgálatára.

"Értesítést kaptam arról, hogy a munkaviszonyom felfüggesztésre került, de még a Posta alkalmazottja vagyok, a munkaviszonyom fennáll, és tudomásom szerint fegyelmi eljárás sem folyik ellenem" – így reagált Gergely László az Index megkeresésére. Ő az a postai dolgozó, aki Szűts Ildikó vezérigazgató keddi tájékoztatása szerint egyedüliként felel azért, hogy sérült a december óta sokszor támadott kerékpárbeszerzési tender "tisztasága".

Nem érti, mivel vádolják

A vezérigazgató akkori bejelentése szerint a verseny egyik szereplője a versenyt befolyásoló információkhoz jutott, a vizsgálat első eredményei szerint egyetlen postai dolgozótól. A dolgozó Szűts szavai szerint a főnökei tudta nélkül, szabadsága idején tárgyalt Ljubljanában a későbbi győztes Cronopont cég képviselőjének a társaságában, és megadta a kerékpárok paramétereit annak a szlovén Krpan cégnek, amely a tendergyőztes beszállítója lett (vagyis csak lett volna, mivel egy csütörtöki hír szerint a Cronopont új beszállítót keresett, mert a Krpan nem tudta teljesíteni a vállalásait).

Ezzel szemben az Indexnek nyilatkozó Gergely László azt mondja: "valójában nem is tudom mivel vádolhatna a munkáltatóm. Sok mindent olvastam a sajtóban, amiről még tudomásom sincs. Mindezeket nem szeretném kommentálni".

Dolgozna tovább

A posta vezérkara által az információk kiadásával gyanúsított dolgozó – akiről Szűts Ildikó azt mondta, az ügyében akár büntetőeljárás is indulhat – kérdésünkre azt közölte: "Amit a médiából leképeztem, abban teljesen ártatlannak tartom magam. Amint a helyzet tisztázódik, gondolom, folytatom a munkámat".

Gergely László felhívta a figyelmet arra is: "a Magyar Postánál beruházás-előkészítési munkatársként dolgozom, egyszerű beosztottként. Sem munkakörömben, sem pedig beszerzési bizottsági tisztségemben nincs döntési jogköröm". Lapunknak küldött írásos válaszában arra is kitért: "a kerékpárbeszerzési eljárás előkészítésének során a feladatomból következően széleskörűen tájékozódnom kellett a témát illetően, műszaki szempontok alapján. Ezt igyekeztem a legjobb tudásom szerint meg is tenni".

Két vizsgálat

Míg Gergely László jövőjéről várhatóan a Postánál folyó vizsgálat dönt – amiről ő hivatalosan nem tud –, addig a tenderről a Közbeszerzési Döntőbizottság. A bizottságnak a közbeszerzési törvény értelmében legfeljebb negyven napja van a tender felülvizsgálatára, amely végén vagy jóváhagyja vagy megsemmisíti annak eredményét.

Ha megsemmisítik a tendert, akkor a posta új közbeszerzést fog kiírni – ebből a győztes Cronopontot ki is zárhatják –, így legkorábban ősz végére lehet döntés a kerékpár-beszerzésről. Azt, hogy mi lesz ebben az esetben a már leszállított 102 darab Krpan-bicikli sorsa, nem tudni.