Sportbalesete miatt mondott le a Postabank vezérigazgatója

Súlyos sportbalesete miatt lemondott pénteken a Postabank vezérigazgatója - tudatta a Pénzügyminisztérium közleményben. Pál Árpád múlt hét szombaton - alig egy nappal azt követően, hogy a hitelintézet rendkívüli közgyűlésén vezérigazgatóvá nevezték ki - szenvedett gerincsérülést.
A vezérigazgató az orvosi vizsgálatok után határozott arról, hogy lemond tisztségéről. Pál Árpád döntését azzal indokolta, hogy a bank irányítása az elkövetkező időszakban teljes odafigyelést kíván, rá pedig súlyos műtét és hosszas lábadozás vár, ezért átadja a helyét egy olyan szakembernek, aki teljes emberként képes ellátni a vezérigazgatói feladatokat. A Postabank igazgatósága hétfői rendkívüli ülésén foglalkozik a kialakult helyzettel és tesz javaslatot az új vezérigazgató személyére.

A pénzügyminiszter sajnálattal vette tudomásul Pál Árpád döntését. László Csaba úgy fogalmazott: reméli, hogy a kitűnő szakember hamarosan felépül, és karrierjében nem okoz törést a szomorú baleset - áll a PM közleményében.

A miniszter a jövőben is számít Pál Árpád munkájára. A pénzügyminiszter minden lehetséges módon támogatja a Postabank Rt. igazgatóságát abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül Pál Árpádhoz hasonló kvalitású szakembert nevezhessen ki a megüresedett vezérigazgatói posztra.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32