Prága: áremelés a vendéglőkben

2004.05.18. 12:15
Az olcsóbb prágai kisvendéglők 15 százalékkal emelték áraikat, miután az éttermi szolgáltatás áfája 5-ről 19 százalékra nőtt. A cseh kocsmák aláírásgyűjtésbe kezdenek a "Halálos adó ellen".
Átlagosan tíz százalékkal emelkedtek a csehországi vendéglői árak azt követően, hogy a parlament ezt a szolgáltatást a korábbi kedvezményes, öt százalékos adósávból a 19 százalékos adósávba sorolta. A kormányzat szerint azért volt szükség az adóemelésre, hogy a cseh szabályozás összhangba kerüljön az európai uniós szabályozással. A drágább helyek mintegy öt, míg az eddig olcsóbbak pedig mintegy 15 százalékkal emelték az áraikat. Ebből jön ki az átlagos tíz százalékos áremelés - írta a Mladá Fronta Dnes, amely több mint harminc vendéglő árainak alakulását kísérte figyelemmel az ország különböző részein májusban.

A forgalom visszaesésétől tartanak A vendéglősök attól tartanak, hogy ez a drágulás visszavetheti a forgalmat, s ezért kampányt kezdeményeztek az adócsökkenés érdekében. Prágai lapértesülések szerint a "Halálos adó" elnevezésű petíciót már mintegy 30 ezren írták alá. Ugyanakkor június első felében tiltakozó tüntetést kívánnak tartani Prágában, hogy a turista idény kezdetén ismételten felhívják a hatóságok figyelmét a drágulás következményeire. A cseh vendéglősök a korábbi hasonló szlovákiai intézkedés tapasztalatai alapján azt várják, hogy csökkenni fognak bevételeik is.

A pénzügyminiszter szerint olcsók a prágai kocsmák

Bohuslav Sobotla, cseh pénzügyminiszter elismerte a gondokat, s azt, hogy az új adósáv miatt ideiglenesen csökkenhet a vendéglők forgalma. Szerinte az államkasszának különösen az idei évben mindenképpen szüksége van a nagyobb bevételekre, így a vendéglősök követelésének teljesítése nem várható. A miniszter úgy véli: európai összehasonlításban a cseh vendéglői árak még mindig a megfizethetők, az alacsonyabbak közé tartoznak, s így nem kell tartani attól, hogy e területen komoly problémák keletkeznének.