Megszűnhet a regisztrációs adó

2005.06.15. 14:28
Jövő heti ülésén vitatja meg az Európai Bizottság a gépjárművek regisztrációs adójával kapcsolatos javaslatot, jelentette be szerdán Kovács László, az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testületének adóügyekért felelős tagja.

"Jövő héten terjesztem a bizottság elé a gépjárműadózás egységesítésére vonatkozó javaslatot" - mondta a magyar biztos. Hozzátette, ha a javaslatot a bizottság, majd a tagországok pénzügyminisztereinek tanácsa is elfogadja, az kötelező jelleggel épül be a tagállamok gyakorlatába.

Az elképzelés fő elemeit ismertetve kiemelte: a tagállamok nagy részében - de nem mindegyikében - kivetett regisztrációs adó fokozatosan beépülne az éves üzemben tartási adóba, és így egy idő után megszűnne.

Az új szabályozás után megszűnik

Emellett az adó nagyságában növekvő szerepet kell játszania a környezetszennyezés mértékének, vagyis a kocsi széndioxid-kibocsátásának. A tervezet szerint ennek a tényezőnek 2008-ra el kell érnie a teljes adó 25 százalékát, 2010-re az 50 százalékát.

Az új, egységes szabályozás kizárná a kettős vagy többszörös adóztatást addig is, amíg a regisztrációs adó megszűnik, mondta Kovács László.