Eladó a fertőszentmiklósi reptér

Osztrák tulajdonosa megválik a tavaly már nyolcszáz gépet és több mint háromezer utast fogadó fertőszentmiklósi repülőtértől és az azt működtető Meidl Airport Kft.-től. Ezzel együtt bizonytalanná vált a légibázis fejlesztési programja.

Egyelőre bizonytalan annak a több mint egymilliárdos fejlesztési programnak a sorsa, amelynek keretében nagy személy- és teherszállító gépek fogadására is alkalmassá tették volna az osztrák tulajdonban lévő fertőszentmiklósi repülőteret, erősítette meg a Napi Gazdaság információit Tóth Róbert, a légibázist üzemeltető Meidl Airport Kft. vezetője. A közelmúltban elkészült tervek szerint még az idén 1,5 kilométerre növelték volna a jelenleg 800 méteres kifutópálya hosszát, és további technikai és infrastrukturális beruházásokat is terveztek.

Bár Tóth a részletekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, azt elmondta, hogy a döntés hátterében tulajdonosváltás áll. A repülőtér vezetője úgy tudja, a légibázist működtető céget, valamint a repülőteret jelenleg 1,5 milliárd forint körüli áron kínálja tulajdonosa. A fertőszentmiklósi légikikötő építését zöldmezős beruházásként – egy mezőgazdasági művelésből kivont, többhektáros területen – még 1996-ban kezdte el az akkor még soproni székhelyű Első Magyar–Osztrák Repülőtér Építő Kft.

A később Meidl Airport Repülőtér Kft.-re keresztelt cég tulajdonosai az elmúlt tíz év során több mint 1 milliárd forintot költöttek, többek között egy nagy alapterületű logisztikai központ megvalósítására – tette hozzá Tóth. Legutóbb – alig néhány napja – egy több mint 1500 négyzetméteres hangár készült el. A Meidl Airport az elmúlt évek során a személyzetet és a technikai hátteret tekintve felkészült a 30 személyesnél nagyobb chartergépek fogadására is. Így a tavaly már 800 gépet és több mint 3 ezer utast fogadó légibázison határőrség, illetve egy folyamatos ki- és beléptető rendszer működik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25