Romlott húst találtak Kecskeméten

Nagy mennyiségű, emberi fogyasztásra alkalmatlan húst és húskészítményt találtak a hatóságok egy lakossági bejelentés után. A megyei főállatorvos által lezárt raktárból később ismeretlenek élelmiszert szállítanak el, ezért a rendőrség segítségét kérték.

Emberi fogyasztásra alkalmatlan húst és húskészítményeket találtak egy kecskeméti élelmiszerboltban és egy hűtőraktárban - közölte a megyei főállatorvos. A rendőrség pontosította korábbi állítását, vagyis tévedés miatt közölték, hogy két élelmiszerraktárral rendelkezik a gyanúsított cég Kecskeméten. A rendőrség a gyanúsított cég egy élelmiszerraktáránál nyomoz, zártörés vétségének magalapozott gyanúja miatt - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra százados.

Molnár Zoltán megyei főállatorvos elmondta, hogy lakossági bejelentés alapján kezdett az ÁNTSZ és a Bács-Kiskun Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás vizsgálatot szerdán egy kecskeméti élelmiszerboltban, ahol nagy mennyiségű, emberi fogyasztásra alkalmatlan húst és fagyasztott húskészítményt találtak.

A bejelentés alapján az élelmiszerboltot üzemeltető cég elosztóraktárát is átvizsgálták, ahol szabálytalanul tárolt húst, húskészítményeket és tejterméket találtak, és ott engedélyhez kötött élelmiszercsomagolást is végeztek, ezért az élelmiszerraktárt is lezárták.

Molnár Zoltán beszámolt arról, hogy még szerdán későn este, szintén lakossági bejelentés alapján értesültek arról, hogy a lezárt raktárból élelmiszereket szállítanak el, ezért a rendőrség segítségét kérték.

A főállatorvos kiemelte, eddig nem érkezett bejelentés, hogy rosszullétet okozott volna a bezárt boltból származó húskészítmény, de az élelmiszer-ellenőrző állomás laboratóriumában jelenleg is vizsgálják a lefoglalt húsokat és húskészítményeket.

Mihályné Bornemisza Eleonóra százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a rendőrség eljárást kezdeményezett az ügyben. Bejelentés alapján a rendőrök tetten értek és előállítottak szerdán este három személyt, aki ellen zártörés vétség magalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A gyanúsítottak kihallgatása jelenleg is tart.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32