Gyurcsány tönkretette a ruhaboltokat

2008.05.15. 07:38
Még a 2006-os forgalmi értéket sem érte el tavaly a ruházati piac. A jellemző tendencia az üzletláncok előretörése és a hagyományosan erős távol-keleti boltok forgalmi részesedésének csökkenése volt az elmúlt évben.

A ruházati piac egyértelmű vesztesévé vált a hazai megszorításoknak. A fogyasztás csökkenése miatt a kereskedelmi csatornák értékben képtelenek voltak hozni a 2005-ös forgalmi szintet. Mennyiségben az eladások a 2004-es szint alá estek - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet adataiból. Négymillió háztartás tavaly 232 millió darab ruházati terméket vásárolt, összesen 345 milliárd forint értékben.

A 2006-os forgalmi érték 358 milliárd forint volt, ami kimagaslónak számít, vagyis ha 2007-ben az üzletek ugyanezt a forgalmi szintet hozzák, a tulajdonosok elégedettek lehettek volna. A tavalyelőtti piaci növekedés ugyanis annak köszönhető, hogy sorra nyíltak az általános ruházati üzletek és áruházak, alaposan felrázva az évek óta szunnyadó szegmenst.

A kutatási adatokból kiderül, hogy a hazai fogyasztók jellemzően a szaküzleteket részesítik előnyben, de a korábbi években előretörtek a hipermarketek és a piaci árusításból a legális irányba terelődő távol-keleti üzletek. Kihasználták, hogy a ruházati áruházak kissé megfáradtak és elavultak. Ennek eredményeként mennyiségben a távol-keleti boltok több terméket forgalmaztak, mint a ruhaüzletek.

A hipermarketekkel együtt a két csatorna lényegében teljes egészében maga alá hajtotta a piacot. Az elemzők szerint a két értékesítési típus szinte azonos árszinten, lényegében ugyanazt a minőséget kínálja. Mindkét csatorna az utcai árusítástól vett el forgalmat. A trendforduló 2005-ben mutatkozott, amikor a ruházati üzletláncok erőteljesebb marketingtevékenységet és expanziót mutattak.

Három év alatt négy százalékkal erősödött a csatornatípusban a mennyiségi értékesítés és nagyjából három százalékkal nőtt az értékben számolt forgalom. A 2005-öshöz képest a növekedés - forintban - kilenc százalék körül alakult, míg mennyiségben 2005-ről 2007-re húszszázalékos volt. A ruházati láncok árszínvonala sem tűnik kimagaslónak.

A legszembeötlőbb, hogy a hazai ruházati kiskereskedelemben megerősödött a használtruha-piac. Mennyiségben 3,2 százalékos részesedésről 4,2 százalékra ugrott. Ez kétszer annyi, mint a csomagküldők és a cash & carry üzletek együttes forgalmának kétszerese. A használtruha-piac igazi vonzerejét az ára adja. A 4,2 százalékos mennyiségi piaci részesedéshez értékben számolva összesen 2,1 százalékos "tortaszelet" párosult.