Szigorú szankciók várnak a cégekre

2005.11.04. 08:24
Kereskedelem, vendéglátás, építőipar - ezek az ágazatok vállalkozásai "retteghetnek" leginkább a munkaügyi felügyelők megjelenésétől. Az év hátralevő részében a feketefoglalkoztatás mellett a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályok betartását is fokozottan ellenőrzik.

Főleg az áruházláncok számíthatnak a munkaügyi felügyelők razziájára az év hátralévő részében. A korábbi tapasztalatok alapján ezek a nagyfoglalkoztatók sértik meg ugyanis leginkább a dolgozók munka- és pihenőidőre vonatkozó jogait - mondta el lapunknak Szárazné Zara Andrea. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) főosztályvezetője hangsúlyozta, ez nem jelenti azt, hogy a kisebb vállalkozásokhoz ne jutnának majd el a felügyelők. Januártól szeptember közepéig kétezernél is többször bírságolt az OMMF a munkaidőre vonatkozó szabályok megsértése miatt.

Novemberben, illetve decemberben a kereskedelem mellett a vendéglátás és az építőipar vállalkozásai tarthatnak a szigorú kontrolltól, és nem csak a munkaidő betartását veszik górcső alá. Tovább folytatódik ugyanis az a célvizsgálat is, amely kifejezetten a feketefoglalkoztatókat próbálja leleplezni.

Az első kilenc hónapban közel 3200 alkalommal büntettek az ellenőrök a munkaszerződés nélküli alkalmazás miatt, ezzel mintegy tízezer feketemunkást buktattak le. Ezerötszáznál is többször vették észre, hogy a cégek elmulasztották az EMMA-rendszerbe való bejelentést. Ez a "bliccelés" több mint nyolcezer dolgozót érintett.

A most lebuktatott vállalkozások még jól jártak, mert az idei bírságtételeket fizetik a feketefoglalkoztatás után, amely minimum 50 ezer, maximum hatmillió lehet. Januártól már kevésbé "éri meg" az illegális alkalmazás, mivel a kiszabható szankció húszmillióra emelkedik, ha az Országgyűlés elfogadja a már honatyák előtt lévő, a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényjavaslatot.

Országos munkaügyi testület alakulhat
A munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény módosító javaslata szerint országos jogkörrel felruházott testület jöhet létre a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek tagjaiból, akik az ellenőrzéseket érintő jogszabályokat véleményezhetik, s lobbizhatnak a vizsgálódások objektivitásáért.

Az új szabályzó differenciálja a szabálytalanságokat, így például ha a vállalkozás egy jogsértést követ el, amely mindössze egyetlen dolgozót érint, akkor a szankció harmincezertől hárommillió forintig terjed. Tízmilliós büntetést is kiszabhat viszont a felügyelő, ha több jogsértést talál, amely jó néhány kollégát érint.

A javaslat kibővíti a felügyelők intézkedési lehetőségét, így például a foglalkoztatás is megszüntethető, ha a cég nem korrigálja a szabálytalanságot, sőt ha a vállalkozás tevékenysége engedélyköteles, akkor a felügyelő a működést is felfüggesztheti. A törvény előírja, hogy jövőre az adóellenőrzésekhez hasonlóan ellenőrzési irányelv készüljön az éves vizsgálati teendőkről.