Simor András új jegybankelnök hivatalba lépése óta téma a forint árfolyamsávjának esetleges eltörlése. A piaci szereplők többsége a portfolio.hu felmérése szerint – annak ellenére, hogy az MNB-től több cáfolat is elhangzott – úgy véli, helyes döntés lenne az árfolyamsáv eltörlése, s egy jelentős részük azonnali lépést tartana üdvözítőnek.
Ha a nyomás hatására a kormány és az MNB mégis a sáv eltörléséről döntene, az gyökeres fordulatot hozna a forint-, a részvény- és a kötvénypiacon is. A lépés nyomán minden bizonnyal megindulna a forinterősödés, s a jegybanknak lehetősége lenne – illetve a túlzott forintdrágulást elkerülendő rá is kényszerülne – a kamatok jelentős csökkentésére. Ebben az esetben a korábban várt 7 százaléknál bizonyosan alacsonyabb kamatszinttel zárnánk az évet.
Vesztesek, győztesek
A csökkenő kamatok elvileg felértékelik a részvénypiacot is. Azonban nem minden papír esetében lenne igaz a jótékony hatás, ám szinte biztosan megérné egy ilyen helyzetben a stabil és magas osztalékhozamú papírok vásárlása. A kamatok csökkenésével ugyanis értelemszerűen feljebb tolódna az az árfolyam, ahol ezeket osztalékuk miatt megéri venni, hiszen a kockázatmentes hozamok csökkenésekor az osztalékrészvényektől is alacsonyabb hozamot várnának el. Ráadásul ezek közül – talán a nagyobb eurókitettségű Állami Nyomda és a Graphisoft Park kivételével – szinte egyet sem érintene kedvezőtlenül egy sáveltörléskor megerősödő forintárfolyam.
Egyelőre meglehetősen nehéz ezekre a részvényekre biztos osztalékhozamot számolni, hiszen eddig csak az Állami Nyomda tette közzé tavalyi évre vonatkozó eredményfelosztási javaslatát. A többinél csak piaci becslések ismertek, s az ezektől való jelentősebb eltérés a tényleges osztalék nagyságában rövid távon talán nagyobb ugrást jelenthet az árfolyamban, mint a kamatcsökkenés.
Megjegyzendő, hogy a mostani várakozásokkal számolva már igencsak a jelenlegi kockázatmentes kamatszint közelében van ezen papírok osztalékhozama, ami nem igazán tükrözi a részvénybefektetések extra kockázatát. Hosszabb távon viszont a jelenleg vártnál gyorsabban csökkenő kamatkörnyezet mindenképpen jót tenne ezeknek a papíroknak, így a Magyar Telekom, az Émász és az Elmű s talán még a Zwack megítélése jelentősen javulhatna egy ilyen lépést követően.